Megtalálták a kergemarhakór ellenszerét?

A köznyelvben kergemarhakórként ismert betegség megjelenhet szarvasmarháknál, juhoknál és embereknél egyaránt. A fertőzést a legegyszerűbb élő szervezetek, a prionok terjesztik.
Az Észak-Karolina Állami Egyetem kutatói holland tudósokkal együtt kimutatták, hogy megfelelő körülmények között a Creutzfeld-Jakob-kór kialakulásáért és terjedéséért felelős prionok egy enzim segítségével elpusztíthatók.
Harc a legegyszerűbb élő szervezetek ellen
A fertőzést prionok terjesztik, melyek egészen sajátos szerkezettel rendelkeznek. A tudomány sokáig úgy vélte, hogy a legegyszerűbb élő szervezetek a vírusok, mivel azok csupán nukleinsavat és egy fehérjeburkot tartalmaznak. A prion azonban még ennél is egyszerűbb felépítésű, kizárólag fehérjét tartalmaz, a neve is innen származik: a protein only (csak fehérje) angol kifejezés rövidítése a prion.
Dr. Jason Shih, az Egyetem biotechnológia és baromfitudomány professzora felismerte, hogy a Bacillus licheniformis nevű baktérium egyik törzsének (PWD-1) keratináz enzime képes lebontani a prionokat.
Az eddigi vizsgálatokat laboratóriumi körülmények között végezték, kémcsövekben, és azt tapasztalták, hogy az enzim hatására a vizsgált mintákban kimutathatatlan mennyiségűre csökkent a prionok száma.
Prionok
A következő lépés idén januárban következik, amikor a kutatócsoport egereken is tanulmányozni fogja a keratináz enzim hatását, hiszen Dr. Shih szerint az élő állaton végzett vizsgálat képes csak igazolni a prionok fertőzőképességének elvesztését az enzim hatására.
Csirkéktől a kergemarháig
Dr. Shih eredetileg a baromfielhullás megakadályozásának lehetőségeit vizsgálta, és eközben fedezte fel, hogy a Bacillus licheniformis keratináz enzime képes feloldani a madártollat. Ezután kikísérletezte, hogy a madarak táplálékába keverve az enzim elősegíti a tápanyagok lebontását, az emésztést, és ezáltal a szárnyasok gyorsabban növekednek, és egészségesebbek lesznek. A prionok elleni hatékonyság e vizsgálat során véletlenül derült ki.
Mivel igen valószínű, hogy a kergemarhakórt a beteg állatokból készült termékeket fogyasztó egészséges állatok terjesztik, és viszik át az emberre, Dr. Shih és munkacsoportja a közeljövőben vizsgálja annak a lehetőségeit is, hogy a keratináz enzim segítségével megtisztíthatók-e az állati termékek előállítása során alkalmazott eszközök és gépek.
Az új felismerés alapos vizsgálatok után elősegítheti a Creutzfeld-Jakob-kór terjedésének visszaszorítását és akár gyógyítását is.