Robotok váltják fel a laboratóriumi kutatókat?

A robotokat körülbelül három évtizeddel ezelőtt vezették be azokban az üzemekben, ahol valamilyen összeszerelő tevékenységet kellett folytatni. Ekkoriban sokan „állásgyilkosokként” ítélték meg a gépeket, attól tartva, hogy az automatizálás munkahelyek sokaságát szünteti meg – írja a Die Welt című német lap.

Elsősorban a kevésbé kvalifikált munkák, így a futószalag mellett végzett tevékenységek esetében váltak népszerűvé a robotok.

A monoton munkákat a robotok precízebben és kevesebb „fáradtsággal” tudják végrehajtani. Az automatizálás mellett érvelők arra is hivatkoztak, hogy a gépek révén számos magasabban kvalifikált munkahely létesül majd.

Most azonban egy brit kutatócsoport ennek az ellenkezőjét látszik bizonyítani: egy olyan robotot konstruáltak, amely az embert az igényes tudományos kutatómunkában képes pótolni – legalábbis a szerkezet kifejlesztői szerint.

Robotmunkatársakkal a kutatóintézetekben

A Nature című tudományos lap e heti számában Stephen G. Oliver, a Manchesteri Egyetem biológusa egy meglepő képességű tudományos automatáról számolt be. Oliver és az általa irányított kutatócsoport egy olyan „rendszerről” tudósított, amely automatikusan dolgoz ki hipotéziseket. Teszi mindezt azért, hogy megmagyarázza a tudományos kísérletek során kapott eredményeket, megfigyeléseket.

Ugyanakkor újabb kísérleteket is képes tervezni, amelyek a korábbiak ellenőrzésére hivatottak. A szisztéma egy laboratóriumi robot segítségével magukat a kísérleteket is képes végrehajtani, sőt interpretálja, értelmezi az eredményeket, megpróbálja kiszűrni a hamis vagy helyt nem álló elméleteket, adatokat, és mindezt addig ismétli, amíg az adatok egybe nem vágnak.

Tudós vagy laboráns?

A Die Welt felteszi a kérdést: a magasan képzett tudósoknak ezek után rettegniük kell az állásukért? Hans-Dieter Burkhard, a berlini Humboldt Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó professzora szerint erről nincs szó. Burkhard nem tart attól, hogy például az ő állását egy robot veszélyeztetné.

Bár a „rendszer” leírása neki hihetőnek, plauzibilisnek tűnik, mégis a „robottudós” elnevezés szerinte csak némi fenntartással alkalmazható erre a szisztémára. Inkább egy laboránsról lehet szó – jegyezte meg a Die Weltnek nyilatkozó Burkhard. Ugyanakkor a berlini professzor beismerte, hogy egy ilyen robot hatékonyabb lehet, mint egy ember.

Tulajdonképpen erről írnak a Nature-cikk szerzői is: „A tudomány számos területén az adatok olyan gyorsan generálódnak, hogy nem mindig sikerül megfelelően elemezni őket.” Már harminc éve használnak mesterséges intelligenciát a nagyobb tömegű adatok analizálására, az ilyen programok hatása azonban eddig korlátozott volt. Most ez változhat meg, minthogy a tudomány növekvő automatizálása megengedi azt, hogy a mesterséges intelligencia szoftvereit laboratóriumi berendezésekkel kössék össze.

Az Oliver és társai által kifejlesztett robottudós erre képes. A rendszer egy robotból (amely folyadékok vizsgálatára, tulajdonságaik mérésére alkalmas), egy szoftverből, egy logikai gépből, továbbá hipotézisgeneráló és kísérletválasztó kódokból áll, amelyekhez társul még egy laborinformációs vezérlési rendszer. Ez utóbbi integrálja az egész szerkezetet.

Abdukciós következtetés

A hipotézisek gyártásakor a Charles S. Pierce által kidolgozott abdukciós levezetési metódust követi a robottudós. A dedukcióval ellentétben, amely az általános törvényből következtet az egyedi jelenségre, illetve az indukcióval ellentétben, amely az egyediből következtet az általánosra, az abduktív következtetés spekulatívnak minősíthető, és inkább jelekre, tünetekre támaszkodik.

Az abdukcióra az első példát természetesen a görögök hozták fel. A filozófus Epimenidész paradoxona ugyanis azt a két kijelentést vizsgálta: „minden krétai hazudik”, illetve „ez az ember hazudik”. Ebből abdukcióval levonható a következtetés: „ez az ember valószínűleg krétai”.