A neandervölgyi ember csak távoli rokon

A New York Egyetem Antropológia Tanszékének kutatócsoportja főemlősök csontmaradványainak vizsgálatával kereste a választ arra a kérdésre, hogy az egyes egyedek közötti eltéréseknek milyen mértéket kell elérnie ahhoz, hogy biztosan külön fajba tartozónak sorolják azokat.

A vizsgálat során főemlősök koponyacsontjait hasonlították össze. A vizsgált anyagok között volt az ember legközelebbi rokonaitól, csimpánztól és gorillától valamint mandrilltól, makákótól és babuintól származó csontmaradvány, csakúgy, mint neandervölgyi lelet, a Paleolítikumból származó emberi maradvány valamint a mai ember koponyacsontja, ezenkívül néhány kihalt emberszabású majom csontjai. Katerina Harvati vezetésével a kutatócsoport több mint 1000 koponyát vizsgált meg a geometriai morfometria módszerével. A csontokon 15 standard tájékozódási pontot jelöltek ki, majd 3D-analízis segítségével egymásra vetítették az egyes mintákat, és kiszámolták az alaki különbségek mértékét a mérettől függetlenül.

Csita vagy Samu?

Megállapították tehát, hogy a más fajba tartozó egyedek koponyacsontjai közötti különbség minimálisan milyen mértékű, és az egyes vizsgált fajokat a rokonság közelisége vagy távolisága alapján rangsorolták.

Ez a kutatás rámutatott, hogy a modern és a neandervölgyi ember közötti különbség sokkal nagyobb, mint a többi faj egyes alfajai illetve populációi közötti eltérés. Sőt, a neandervölgyi ember(?) kevésbé hasonlít ránk, mint egyes emberszabású főemlősök.

Harvati arra a következtetésre jutott, hogy a neandervölgyi ember ugyan a Homo nemzetségbe tartozik, azonban nem egyenesági őse a ma élő embernek, hanem evolúciós zsákutcának tekinthető. Mindez egyébként egybeesik a szakemberek nagy többségének korábbi véleményével. A mostani kutatás aktualitása az, hogy az utóbbi években felvetődött, hogy a neandervölgyiek keveredhettek a mai Homo sapiens sapiens közvetlen őseivel. Az újabb eredmények ezeket a hipotéziseket cáfolhatják tehát.