Nanobaktériumok: új életforma vagy bulvártudomány?

A rochesteri Mayo Clinic kutatócsoportja emberi elmeszesedett aortafalból, szívbillentyűből, koszorúsérből, lábartéria-falból nyertek sebészeti beavatkozás során szövetmintákat. A szöveteket ezt követően olyan szűrön keresztül szelektálták, amely nem ereszt át 200 nanométernél (a méter milliárdod része) nagyobb struktúrákat.

A lényeg a részecskékben van

Az így kapott szűrletet tápoldatba helyezték. A steril „tenyészetben” átlagosan 30-100 nanométeres, kör alakú, a külvilágtól fallal határolt részecskéket észleltek, amelyek száma idővel szignifikáns mértékben megnövekedett. A tápoldat optikai denzitása idővel növekedett, ami arra utalt a kutatók szerint, hogy a részecskék saját képükre megsokszorozták önmagukat. Mivel a hasonló mérettartományban lévő vírusok sejten kívűli reprodukcióra nem képesek, kizárható, hogy ezek okozták volna a megfigyelt eltéréseket.

A feltételezéssel szinkron DNS, illetve RNS jelenlétére utaló jeleket is találtak, amit a részecskék információhordozó struktúrájának tekintettek. Nagy energiájú elektromikroszkópos képeken a részecskék határozott fallal rendelkeztek. Hasonló jelenséget viszont nem sikerült kimutatni az egészséges érfalból nyert mintákon. A fentiek alapján a kutatócsoport szerint a lepel nemcsak egy eddig kevéssé ismert organizmusról, hanem annak az adott betegségben való jelenlétéről is lehullani látszik.

Az eredmények fontosságát tovább növeli az a tény is, hogy az érelmeszesedés az egyik legnagyobb közegészségtani probléma a fejlett világban. Amerikai és finn érelmeszesedésben szenvedő betegek majdnem 100 százalékának vérében találtak nanobaktéruim-ellenes antitesteket, míg az egészséges csoportban ez az arány csak 15 százalék volt. Persze ez nem bizonyítja továbbra sem, hogy élő miniszervezetekről lenne szó.

Tudományos fantáziák, fantasztikus tudomány

A nanobaktérium-koncepció már több mint másfél évtizede borzolja a tudományos publikum idegeit. 1988-ban egy finn kutatócsoport hasonló képződményekre utaló, kalciumdús apatittal körülölelt nyomokat vélt felfedezni emberből származó vesekövekben is.

Robert L. Folk texasi geológus 1992-ben számolt be addig ismeretlen, szőlőfürt-szerű geológiai képződményekről bizonyos szicíliai kőzetmintákon, amelyek külsőleg inkább egy rendkívül kicsiny organizmus, mint valamely speciális kristályosodási folyamat eredményének tűntek.

1996-ban pedig a NASA a költői szépségű ALH84001 névre keresztelt marsi eredetű meteorit elektormikroszkópos elemzése során talált hasonló jeleket. A vizsgált kb. 100 nanométeres struktúrák kísérteties hasonlóságot mutattak a szicíliai vulkáni kőzetekben találtakkal. A képződmények organikus eredetét mindazonáltal nem sikerült senkinek sem bizonyítani, legalábbis eddig.

Felfedezés vagy alkímia?

A „nanoszkeptikusok” a legutóbbi kísérlettel kapcsolatban több, érzékeny problémát is feszegetnek. John Cisar , a National Istitute of Health professzora szerint egyszerűen a nukleinsav kimutatási eljárások fals pozitív eredményeit értelmezik félre a kutatók.

A DNS-re és RNS-re utaló nyomok származhatnak egyszerű szennyeződésekből, kontaminációból, esetleg a részecskék felszíne is abszorbeál a környezetéből anyagokat, a reprodukció jelensége pedig ebben az esetben csak kristályosodási folyamatnak tudható be. Jack Maniloff, rochester-i kutató eddigi adatokra alapozva azt állítja, hogy a DNS és proteinek működőképességéhez legalább 140 nm-s átmérőjű kompartmentre (biológiai funkcionális egység) van szükség.

Érdekes színfoltként a korábban a nanobaktérium koncepcióval utat törő finn kutatók az elmúlt években nyereséges vállalkozást is létrehoztak már a kicsiny részecskék analizálására alkalmas anyagi-, és eszközbeli háttér megteremtésére, így az összeeskövési elmélettel szimpatizáló megfigyelők egyszerű gazdasági érdekérvényesítést és financiális indíttatású tudományos blöffölést vélnek felfedezni a mostani eredmények publikálásában.

Amennyiben az eredményeket mégsem sikerül teljességgel megcáfolni, úgy alapvetően át kell fogalmaznunk a földi élettel, sőt bizonyos betegségekkel kapcsolatban alkotott alapvető paradigmáinkat.