Ágnes, Agnéta2021. január 21., csütörtök
Tudomány

A nyitott mellkassal született kislány csatát nyerhet

2004.07.22.Admin
National Geographic Magyarország

A hathetes ausztrál kislány, aki a testén kívül elhelyezkedő szívvel jött a világra, a korrekciós műtétek után megnyugtatóan gyors ütemben gyógyul.

Charli Southern másfél hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot egy brisbane-i kórházban. A baba születése a vártnál hét héttel korábban kezdődött, és mikor az orvosok az ultrahangfelvételen felismerték, hogy szíve a mellkasán kívül helyezkedik el, a császármetszés mint biztonságosabb megoldás mellett döntöttek.

Charli egy rendkívül ritka fejlődési rendellenességgel született, melynek orvosi neve ectopia cordis, azaz a szív kihelyezettsége. Lényege, hogy a terhesség harmadik hete körül valami zavar keletkezik a fejlődésben, és a magzat szegycsontja nem forr össze a középen. Egymillió újszülöttből 5-8-nál fordul elő ez az állapot, és általában végzetesnek bizonyul.

A kislány mellkasán tehát egy nagy lyuk tátongott, szíve pedig ebből a lyukból kilógva, a szabadban dobogott. Ráadásul a szív nem a mellkas, hanem a hasüreg felől nyomult a szabadba, ami tovább bonyolította az amúgy is sokkolóan nagy kihívást jelentő problémát.

Lefóliázott szív

Charlit születése után néhány órával megoperálták, és visszahelyezték szívét a mellkasüregbe. Ezt megelőzően és követően az orvosok egyszerű de hatékony módszert alkalmaztak a mellkas kiszáradásának és fertőződésének megakadályozására: közönséges háztartási fóliával burkolták be a szabadon lévő zsigereket, és időről időre tamponokkal nedvesítették azokat.

Egy második műtét során bőrrel és egy gore-tex nevű, igen ellenálló anyaggal zárták mellkast. A későbbiekben szükség lesz még csontátültetésre és a mellkas bőrének további nyújtására is, hogy a baba mellkasa tökéletesen zárt legyen.

Orvosai, dr. Carol Portman, szülészorvos, dr. Mark Davies, szívsebész és prof. Martin Elliot, gyermek-szívsebész szerint Charli csodálatosan jól viseli állapotát. Bár veseelégtelenségben és súlyos mellkasi fertőzésben is szenvedett, napról napra jobban van, lélegeztetőgép nélkül, önállóan lélegzik, és már meg lehetett kezdeni nála a szoptatást.

A kislány azért is különlegesen szerencsés, mert az ectopia cordis az esetek 70%-ában a szív fejlődési rendellenességével jár együtt, míg Charli esetében maga a szív tökéletesen egészséges volt.

A kislány orvosai közül mindössze Elliot professzor találkozott már korábban is ilyen betegséggel, így tankönyveik alapos újratanulmányozása után kezdték csak meg a műtéteket. Az eredmények bámulatosak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ectopia cordis esetén a túlélés esélye egy a kétmillióhoz.

Hozzászólások

Tovább élhettek a mamutok Yukon területén, mint hittük

Tovább élhettek a mamutok Yukon területén, mint hittük

A korábbi, csontmaradványokon alapuló adatok szerint a jégkori óriások kb.12 ezer éve pusztultak ki Yukon területéről.

Tízezrek életét menthetnénk meg a tiszta levegővel

Tízezrek életét menthetnénk meg a tiszta levegővel

Európa városaiban még mindig nagyon komoly problémát okoz a légszennyezés.

100 millió éves világító bogarat találtak

100 millió éves világító bogarat találtak

A különleges lelet egy észak-mianmari borostyánban maradt fenn.

Miként védekeznek a kígyók a kígyóméreg ellen?

Miként védekeznek a kígyók a kígyóméreg ellen?

Egyes mérgeskígyók más kígyókra is vadásznak, és a mérgük ugyanolyan hatékony ellenük, mint egyéb zsákmányállatok ellen. Azonban az áldozatok közt nem minden kígyó válik valóban áldozattá!

Különleges bolygórendszerre bukkantak

Különleges bolygórendszerre bukkantak

A csillagászati szempontból közel, 385 fényévre fekvő rendszerben egy gázóriást és egy fehér törpét is találtak.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket