Először engedélyezték Nagy-Britanniában emberi embrió klónozását

Elsõ ízben adtak engedélyt emberi embriók kutatási célú klónozására Nagy-Britanniában.
A brit bioetikai felügyelet, a HFEA szerdán hagyta jóvá a newcastle-i egyetem tudósainak erre vonatkozó kérelmét.
A Stem Cell Csoportban tömörült kutatók, Miodrag Stojkovic vezetésével, emberi embriók õssejtjeinek segítségével akarnak gyógyító eljárásokat kidolgozni olyan betegségekre, mint a cukorbetegség, a Parkinson- és az Alzheimer-kór.
A Stem Cell kérvénye megosztotta a brit tudóstársadalmat. Hat brit etikaszakértõ levélben kérte a HFEA-t az engedély megtagadására. Az úgynevezett gyógyászati célú klónozást etikátlannak tartják az ellenzõk. David King molekuláris biológus, a klónozásellenes Human Genetics Alert csoport tagja szerint ezzel elsõ ízben lépi át az etika határát a tudomány.
– A pápa mindig is határozottan elutasította, hogy az emberi embriót gyógyászati céllal klónozzák – szögezte le a hír bejelentését követõen Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivõ.
Nagy-Britanniában 2001-ben legalizálták az emberi embriók kutatási célú klónozását. A fajfenntartást szolgáló emberklónozást a törvény továbbra is bünteti, s 10 évig terjedõ szabadságvesztéssel sújthatja. Az elsõ emberi embrióklónozásra februárban Dél-Koreában került sor.
Kapcsolódó cikkünk: