Munkamániássá alakított világ lustái

Amerikai biológusok génterápia segítségével az elkényelmesedett majmokat munkamániássá változtatták.
A majmok rendszerint csak a jutalom reményében hajlandóak keményen dolgozni, munkamoráljuk azonban génterápiával jelentősen javítható – derül ki a Washington közeli National Institute of Mental Health kutatóinak a Proceedings of the National Academy of Sciences szaklap eheti számában megjelent tanulmányából.
A majmok az emberekhez nagyon hasonlóan viselkednek: ha távoli a cél, tologatják feladataikat. Hiába állna rendelkezésükre rengeteg idő, hogy egy munkát jól elvégezzenek, csak amikor a jutalom (határidő) közeleg, akkor hajtanak rá. A megfelelő gén kiütésével azonban a kísérletben résztvevő majmok többé nem halogatták feladataik elvégzését.
A négy majomnak az volt a feladata, hogy jelezze, ha a képernyőjén látott piros folt zöldre vált. Az állatoknak jónéhány alkalommal meg kellett ismételniük a kísérletet ahhoz, hogy megkapják jutalmukat. Azt, hogy még hány teszt áll előttük, a képernyőn egy szürke oszlop jelezte, amely a kísérletek számának csökkenésével egyre erősebben világított.
A kutatócsoport a kezelés során ideiglenesen gátolta a D2 dopamin-receptort kódoló gén működését, a fehérje hatására ugyanis az idegsejtek sokkal érzékenyebbé válnak a dopaminra. A dopamin az egyik legfontosabb ingerületátvivő anyag, az agy jutalom-rendszerében kellemes ingerek hatására termelődik.
A gén kikapcsolásával a majmok képtelenek voltak előrelátni, hogy a jutalomig hány kísérlet vár még rájuk. Így nem halogatták a feladataikat, egyenletesen dolgoztak, és minden szinten jelentősen kevesebb hibát ejtettek.
A tíz hetes kísérlet végeztével azonban újra visszazuhantak korábbi, halogatós énükbe.
A kutatók szerint az eljárás rávilágít az agy jutalmazó központjának működésére, és a kezelés koncepciója egy napon elképzelhető, hogy depresszióval, hangulatzavarral és motivációhiánnyal küzdő embereknél is alkalmazható lesz.