Szövetátültetés szájból szembe

Japán orvosok négy betegnél a szájnyálkahártyából származó sejtekkel pótolták a károsodott szaruhártyát.
A szaruhártya vékony, átlátszó sejtréteg a szemgolyó külvilág felé tekintő felszínén, a szivárványhártya (vagyis szemünk „színes” része) előtt. Különböző balesetek és betegségek károsíthatják, ilyenkor a látás homályosabbá válik.
Bevett módszer, hogy pótlására a másik szem szaruhártyájából nyernek sejteket, ezeket laboratóriumi körülmények között tenyésztik, majd beültetik a beteg vagy sérült szembe. Holttestekből származó szaruhártyát is felhasználnak a pótlásra. Ezek a módszerek azonban elsősorban akkor alkalmazhatók, ha csak az egyik szem érintett.
Az Osaka Egyetem orvosai négy Stevens-Johnson szindrómában szenvedő betegen alkalmazták az új eljárást. Ez a fájdalmas betegség általában mindkét oldali szaruhártya elhomályosodásával és a szem szárazságával jár. Előfordul, hogy a beteg szaruhártya spontán regenerálódik, azonban e négy betegnél ilyesmire nem volt remény.
Varrás nélkül
Az orvosok Dr. Kohji Nishida vezetésével 3 mm oldalhosszúságú négyzeteket távolítottak el a betegek szájnyálkahártyájából, az orcák (pofák) belső oldaláról. Ezeket tenyésztőtálban növekedni hagyták, majd speciális alacsony hőmérsékletű technikával nagyon vékony réteget választottak le ezekről, és a beteg szemére helyezték. Az átültetett szövet varrás nélkül megtapadt, és a szaruhártyához minden tekintetben hasonló tulajdonságokat vett fel.
Több mint egy év elteltével az új réteg átlátszósága semmit sem romlott, és egyik betegnél sem lépett fel szövődmény. Az új eljárás reményt nyújt a régebbi kezelési módszerekkel nem gyógyítható szaruhártya-betegségek terápiájában, mivel a saját szövetet a szervezet jobban tolerálja, kisebb a kilökődés veszélye.