Miért néznek egyes képek minden szögből bennünket?

Az Utrechti Egyetem kutatói valamint James Todd, az Ohioi Egyetem pszichológia professzora vizsgálatot végeztek annak felmérésére, mennyiben változik egy festmény/kép szubjektív megélése különböző szögekből szemlélve.

Ennek érdekében egy számítógép képernyőjén egy orvosképzésben alkalmazott emberi modelltorzót jelenítettek meg úgy, mintha az egy festmény volna.

A figurát gazdagon aranyozott keret vette körül, sőt, az egész kép olyan benyomást keltett, mintha a „festmény” egy falon lógna: a keret mögött téglafal-szegély látszott. A fal és a keret színes volt, míg a torzó szürkeárnyalatos.

A kutatók a látott kép háromdimenziós megélésének változásait mérték fel különböző irányokból rátekintve.

Elsősorban az foglalkoztatta őket, hogy az egy adott szögből a kép legmélyebbnek illetve legkevésbé mélynek ítélt pontjai egy másik szögből nézve változnak-e, és ha igen, miként. A másik fő kérdés az volt, hogy egy képpont érzékelt mélységének relatív nagysága miként változik.

Mélypont és merőleges

A kutatók kétféle méréssorozatot végeztek el. Az egyikben egy pontszerű kurzort mozgattak a számítógép képernyőjén, és megjelölték, a torzó felületén mely képpontokat érzékelik a legközelebbieknek és melyeket a legtávolabbiaknak. Ezt a mérést több százszor elvégezték, a torzó különböző régióiban.

A másik méréshez idomszert alkalmaztak: egy karikát, melyből tű áll ki. A feladat az volt, hogy ezt úgy helyezzék a torzóra, hogy az adott testfelszínre merőlegesnek hasson, azaz az érzékelt síkot vizsgálták ezzel.

E két méréssorozatot hat különböző szögből végezték el, minden kutató háromszor ismételte a teljes vizsgálatot. Így elegendő adat gyűlt össze ahhoz, hogy ezek alapján matematikai módszerekkel megszerkesszék azt a felszínt, amely leginkább megfelel a torzó érzékelt felszínének.

Változatlan térbeliség

Az eredmények arra utalnak, hogy a látószög nem gyakorolt különösebb hatást a kép szemlélőjére, a képpontok mélységét és a felszínek síkját közel azonosnak érzékelték a kutatók a különböző irányokból. Az egyetlen eltérés, hogy oldalirányból szemlélve a torzó „összenyomottnak”, vagyis vékonyabbnak tűnt. A mély és felszíni képpontok azonban nem változtak.

Valódi térbeli felszínek megfigyelésekor a közeli és távoli pontokat megkülönböztető vizuális információ a nézés irányától függően változik. Amikor egy kétdimenziós képet nézünk, a pontok megítélése nem függ a nézőponttól. Ennek ellenére tudatunk úgy viselkedik a látott ábrával, mintha valódi, háromdimenziós kép volna.

Ezért van az, hogyha egy festményen ábrázolt alak egyenesen „kinéz a képből”, azaz a művel szemben állva olyan hatást kelt, mintha ránk nézne, más szögekből is ezt a hatást fogja kelteni, vagyis az a kellemetlen érzésünk támadhat, hogy az alak tekintete követ minket.