Hogyan hat az anyanyelv a zeneszerzőkre?

A La Jollai Idegtudományi Intézet munkatársai Aniruddh Patel vezetésével összehasonlították francia és brit zeneszerzők alkotásait a hangmagasság változása szempontjából. Azt tapasztalták, hogy a brit angol nyelvhez hasonlóan az angol klasszikus zenében is nagyobb hangmagasságbeli ugrások vannak, míg a francia zene „simább”.

A kutatók először rögzítették, amint különböző – angol vagy francia anyanyelvű – emberek egy-egy mondatot mondanak anyanyelvükön. Ezek után egy modern számítógépes program segítségével megmérték minden egyes magánhangzó hangmagasságát, és kiszámították az egyes szótagok közötti magasságbeli ugrás mértékét. Az angol „finding” szóban (itt: felfedezés) például a második magánhangzó mintegy négy félhanggal magasabb, mint az első.

Ugráló angolok, nyugis franciák

Ezek után a kutatók elvégezték ugyanezt az analízist klasszikus brit és francia zeneszerzők, például Edward Elgar és Claude Debussy kottáin is. Modern szerzőket nem vontak be a tanulmányba, mivel rájuk már nagyszámú kultúra és idegen nyelv hathatott, míg a régi szerzők jellemzően elszigeteltebbek voltak.

Az eredmény azt mutatja, hogy az angol nyelvhez hasonlóan az angol zeneszerzők darabjai is változatosabbak, „bátrabb” ugrásokat tartalmaznak, míg a francia zene e szempontból monotonabb.

Korábbi kutatások egyértelműen igazolták, hogy az úgynevezett tonális nyelvek – ahol a hangmagasság befolyásolja a szó jelentését – esetében egyértelmű összefüggés van egy nép nyelve és zenéje között. Most először vált nyilvánvalóvá, hogy az európai, nem tonális nyelveknek is nagyobb hatása van a zenére, mint azt valaha gondoltuk volna.