Tíz illat, amely jelzi az Alzheimer-kór kialakulását
Egy vizsgálat szerint 10 illatminta alkalmazásával nagy biztonsággal megállapítható, hogy mely idős embereknél áll fenn az Alzheimer-kór kialakulásának esélye.
Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés egy formája, mely elbutulással, személyiségváltozással, és súlyos esetben az önellátásra való képtelenséggel jár. Magyarországon gyakorisága a hatvanéves korosztályban 1 százalék, míg 85 év felett az 50 százalékot is elérheti.
Nőknél 2-3-szor gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál. Bár a betegség nem gyógyítható, korai felismerése esetén gyógyszeres kezeléssel nagymértékben lelassítható a kifejlődése, így a beteg teljes értékű életet élhet a végsőkig.
Dr. D.P. Devanand, a Columbia Egyetem klinikai pszichiátria és neurológia professzora munkatársaival együtt minél egyszerűbb és költségkímélőbb diagnosztikus módszereket keresett az Alzheimer-kór lehető legkoraibb felismerésére.
Ananász és füst
Ennek részeként 150, minimális kognitív károsodással élő, azaz enyhe fokban elbutult személyt valamint 63 egészséges idős személyt vizsgáltak legalább öt éven keresztül félévente. A cél az volt, hogy megállapítsák, mely alanyoknál alakul ki a későbbiekben Alzheimer-kór, hiszen az enyhe fokú elbutulás nem feltétlenül ennek a betegségnek a jele.
A kutatók szaglásvizsgálatot végeztek tíz könnyen azonosítható illattal. Az illatok a következők voltak: eper, cigarettafüst, szappan, mentol, szegfűszeg, ananász, természetes gáz, orgona, citrom és bőr.
A kutatók azt tapasztalták, hogy az illatfelismerés romlása nagy biztonsággal jelzi az Alzheimer-kór kialakulását. Ez az eredmény azért is figyelemreméltó, mert a vizsgálat néhány perc alatt elvégezhető, olcsó, és így háziorvosi szűrővizsgálatra is kiválóan alkalmazható.