Emma, Malvin, Zseraldina2021. április 19., hétfő
Tudomány

Plasztikai műtét a migrén gyógyítására

2004.12.30.Admin
National Geographic Magyarország

Egy clevelandi plasztikai sebészcsapat eredményei szerint egyes izmok illetve porcok eltávolításával megszüntethető az időszakosan jelentkező, kínzó fejfájás.

A Case Western Reserve Egyetem plasztikai sebészei, dr. Bahman Guyuron vezetésével műtéti megoldást dolgoztak ki a migrén kezelésére. A beavatkozás eredményességét száz beteg bevonásával vizsgálták, kontroll csoporttal összehasonlítva.

Először felmérték, az arc mely területe tehető felelőssé a fejfájás fennmaradásáért, majd az adott területre botulinum toxint fecskendeztek. A botox néven elhíresült anyagot a ráncok elsimításában alkalmazza elsősorban a szépészeti orvostudomány. Ez egy baktériumból származó méreg, melynek kis mennyiségben is igen erős izombénító hatása van. A hagyományos alkalmazás során az érintett izmok elernyedése miatt kisimul a bőr.

Jelen esetben az izom elernyedése az idegvégződésekre gyakorolt nyomást csökkenti, és ezért várható a migrénes fejfájás enyhülése vagy megszűnése. Mivel a botox hatása csak átmeneti, dr. Guyuron és munkatársai azoknál a betegeknél, akiknél az injekció hatására enyhült vagy megszűnt a fejfájás, műtétet végeztek.

Mintha elvágták volna

A beavatkozás során a panaszokat kiváltó terület elhelyezkedése függvényében eltávolították a homlok vagy a nyak izomzatának egy részét, kiegyenesítették az orrsövényt, kimetszették az orrkagylók egy kisebb vagy nagyobb darabját vagy megrövidítették az arcideget egy szakaszon.

A betegek 92 százalékánál legalább felére csökkent a migrén gyakorisága, intenzitása vagy időtartama, míg 31 százalékuknál teljesen megszűnt a betegség. Az igazsághoz tartozik, hogy meglehetősen nagy arányban jelentkeztek mellékhatások a műtét után, a betegek átlag 10-20 százaléka tapasztalt valamilyen zavaró esztétikai vagy érzetbeli változást, például a nyak gyengesége, az orr szárazsága, mélyedés a halántékon, a fejbőr viszketése. A betegek szubjektív megítélése szerint a mellékhatások kevésbé kellemetlenek, mint az alapbetegség, a migrén, így a legtöbbjük számára „megérte” a műtét.

Orvosi körökben megoszlanak a vélemények a beavatkozás létjogosultságával kapcsolatban. Van, aki üdvözli az új terápiás lehetőséget, de akad olyan is, aki szerint a hatékony fájdalomcsillapítók és egyéb migrénellenes gyógyszeres terápia korában felesleges kés alá feküdniük a betegeknek.

Hozzászólások

Mérföldkő a repülés történetében: meghódítottuk a Mars légkörét

Mérföldkő a repülés történetében: meghódítottuk a Mars légkörét

Minden égitesten csak egyszer lehet első repülést végrehajtani.

1971 óta működnek űrállomások

1971 óta működnek űrállomások

1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a szovjet Szaljut-1-et, az összefoglaló MTVA Sajtóarchívuma alapján készült.

Egyre északabbra terjednek a kullancsok

Egyre északabbra terjednek a kullancsok

A kullancsok egyre gyakrabban kerülnek elő olyan sarkvidéki területekről, ahonnan korábban hiányoztak.

Macska méretű sztegoszaurusz-féle élt 100 millió éve

Macska méretű sztegoszaurusz-féle élt 100 millió éve

Egy nemzetközi kutatócsoport Kínában bukkant rá a kréta időszaki állat lábnyomára.

Lezárult a Bode Múzeum Flóra szobrának vitája

Lezárult a Bode Múzeum Flóra szobrának vitája

A párizsi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont tudósai végleg pontot tettek a berlini Bode Múzeum Flóra szobrának eredetét övező viták végére.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket