A patkány is különbséget tud tenni az idegen nyelvek között

A négy csoportba osztott 16–16 patkány tanulmányozása bebizonyította, hogy elég támpontot képesek kiszűrni az emberi beszéd ritmusából és intonációjából ahhoz, hogy megkülönböztessék a holland beszédet a japántól.

Miután a kutatók beidomították a patkányokat, hogy megnyomjanak egy kart, amikor öt másodperc hosszú, mesterségesen előállított holland vagy japán mondatot hallanak, kipróbálták, miként reagálnak a patkányok, ha a másik nyelvet hallják. A japánra reagálásért jutalmazott patkányok nem válaszoltak a hollandra és fordítva. Csak azt a nyelvet hallva nyomták meg a kart, amelyet korábban is hallottak már. Ráadásul a patkányoknak ez a képessége kiterjedt korábban még nem hallott holland és japán mondatok nyelvének megkülönböztetésére is.

Korlátozott a patkányok nyelvfelismerő képessége

Ezt a különleges képességet, amellyel egyik beszélt nyelv sajátosságait elkülöníti egy élőlény a másikétól eddig három különböző emlősfajnál sikerült kísérletekkel igazolni: az embernél, a selyemmajomnál és most a patkánynál. A tudósok azért tanulmányozták a selyemmajmokat, mert ugyanolyan kísérleteket használhattak ehhez, mint amilyeneket a kisgyerekek esetében, s ez lehetővé tette a közvetlen összehasonlítást.

A patkányok voltak a vizsgálatba bevont első nem főemlősök közé tartozó állatok. A nem emlősfajok (például énekesmadarak) tanulmányozása pedig fényt deríthet arra, vajon csak az emlősökre jellemző-e ez a nyelvfelismerő képesség.

A patkányok nyelvészeti képességei azonban korlátozottak. Amikor a kísérletezők különböző emberekkel mondatták el ugyanazokat a mondatokat, már közel sem jeleskedtek annyira a nyelvek megkülönböztetésében.

Csak evolúciós melléktermék a képesség?

Az egyik kutató, Juan Toro meglepőnek nevezte az eredményeket. „Meghökkentő fölfedezni azt, hogy a patkányok meg tudnak fejteni bizonyos információkat, amelyek oly fontosnak tűnnek az emberi nyelv fejlődésében.” – mondja. A kutatás – teszi hozzá – megmutatja „melyek azok a képességek, amelyeken az emberek a nyelvhasználat tekintetében osztoznak más állatokkal, és melyek jellemzőek kizárólag az emberekre. Arra is utal, miféle evolúciós prekurzorai lehettek a nyelvnek.”

Toro kihangsúlyozza azonban, hogy a patkányoknak ez a képessége „minden valószínűség szerint csak valamilyen számukra evolúciós jelentőséggel bíró képesség mellékterméke”. Szerzőtársaival azt gyanítja, hogy a két nyelv megkülönböztetésének képessége valamilyen általánosabb érzékelési képesség melléktermékeként jöhetett létre, amely az időrend hallással való megállapításával – előnyős adaptáció a patkányok számára – kapcsolatos. A patkányok „kooptálták” ezeket a képességeket, hogy prozódiai szabályszerűségeik alapján megkülönböztessék a mondatokat.