A vörös húsok elősegítik a rák kialakulását
Egy nagyszabású, átfogó tanulmány eredményei szerint a vörös húsok valamint a feldolgozott hústermékek fogyasztása jelentősen növeli a rák kialakulásának az esélyét.
A vörös és a feldolgozott húsok fogyasztása és egyes rákformák kialakulása között már korábban is kapcsolatot feltételeztek, azonban az erre vonatkozó tanulmányok általában rövid távú megfigyelés alapján születtek, és nem vették számításba a táplálkozási szokások változásának lehetőségét.
Az Amerikai Rákszövetség munkatársai százötvenezer ember bevonásával végeztek vizsgálatot a táplálkozás és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolat felderítésére. 1982 és 1992 között felvették a vizsgálati alanyok étkezési szokásaira vonatkozó adatokat, majd a húsfogyasztás mennyisége és minősége alapján három csoportba sorolták őket. 2001-ben újra felvették a kapcsolatot az alanyokkal, és felmérték, hány százalékuknál alakult ki rosszindulatú végbél- illetve vastagbélrák (kolorektális karcinóma).
Azt tapasztalták, hogy a legnagyobb mennyiségű, napi 55-85 gramm vörös illetve feldolgozott húst fogyasztó csoportban 40 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki végbélrák, míg a zömmel baromfit és halat fogyasztó csoportban az átlagnál 20-30 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki vastagbél- és vakbélrák, ami a daganatos halálozások listáján az Egyesült Államokban a harmadik, nálunk a második helyen áll.
Csökkentsük!
A vörös húsok közé tartozik a marha- és sertéshús, a fasírt, a hamburgerhús és a máj. Feldolgozott hústermék a szalonna, a sonka, a szalámi, a virsli és a löncshús.
A vizsgálat vezetője, Michael Thun azt javasolja, hogy a táplálkozási szakértők tanácsainak megfelelően csökkentsük a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását. Kezdetnek az is megteszi, ha csak hetente eggyel kevesebbszer eszünk ilyesmit, vagy az adagot csökkentjük.