Miért parkolnak a nők gyengébben mint a férfiak?
Az, hogy a nők rendszerint gyengébbek a térképen való tájékozódásban illetve a parkolásban összefüggésben áll a tesztoszteronszinttel – állítják német kutatók.
A nők térérzékelési hiányosságai hormonális okokkal is magyarázhatók – írják a németországi Giesseni Egyetem kutatói az Intelligence című szaklap legfrissebb számában. Korábbi eredmények igazolták, hogy hormonális összefüggés áll fenn a gyűrűs– a és mutatóujj aránya között is.
Az ujjak hosszának aránya ugyanis már a születés előtt kialakuló tulajdonság, ami később sem változik. Az ujjak hossza egyrészt genetikai adottság, másrészt kapcsolatban áll a nemi hormonok szintjével. Akinek a mutatóujja rövidebb, mint a gyűrűsujja, az azt jelzi, hogy már az anyaméhben magasabb tesztoszteronszinttel rendelkezett, akinek viszont a mutatóujja hosszabb, arra magasabb ösztrogénszint a jellemző. A hosszúságbeli eltérés néha csak 2-3 százaléknyi, ennek ellenére jelentős hormonális különbségeket jelez az egyének között a korábbi vizsgálatok szerint.
Az ujjak hossza és a parkolás
A német kutatók most 40 önkéntes esetében vizsgálták a térérzékelési, valamint a numerikus és a verbális képességeket. Ezentúl a kutatók nézték a résztvevők gyűrűs- és mutatóujjának hosszát is. Általánosságban elmondható, hogy a nőknél a két ujj szinte egyenlő hosszúságú, férfiaknál viszont a gyűrűs ujj sokkal hosszabb.
A térérzékelési teszt során az önkéntesekkel olyan feladatokat oldattak meg például, hogy több hasonló rajzról el kellett dönteni, hogy melyik forgatható el egy előre megadott alakzatba, valamint három dimenziós formákat kellett fejben „kicsomagolniuk”.
Átlagosan a férfiak magasabb pontot értek el a térérzékelési feladatokban, mint a nők. A nők közül azonban jelentősen jobban teljesítettek azok, akiknek gyűrűs- és mutatóujja férfias mintázatot mutatott, mint azok a nők, akiknek gyűrűsujja rövid volt. Hasonló eredmény született a számbeli képességeket vizsgáló teszten is.
A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy hangzatos következtetések egyelőre nem vonnának le az eredményekből. A tesztoszteron szint vizsgálathoz ugyanis csak egy alkalommal vettek nyálmintát a résztvevőktől, a kutatás során nem számoltak például a nők menstruációs ciklusával, amely hormonszintjüket jelentősen befolyásolja.
A kutatók azt is hangsúlyozzák, hogy egy faktor alapján természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy olyan komplex bioszociális lénynél, mint az ember. Ilyen szemmel érdemes tehát nézni az ujjak hosszával kapcsolatos korábbi kutatások eredményeit is.
Termékenységet vizsgáló kutatások szerint például a kiugróan hosszú mutatóujjal és szimmetrikus kezekkel rendelkező férfiak az átlagosnál termékenyebbek. Nem így a nők, akiknél a hosszabb mutatóujj jelez inkább nagyobb termékenységet.
Egy másik kutatás azt sugallta, hogy az ujj hosszúság a szexuális orientációval is összefüggésben áll. E szerint a leszbikus nők ujjai között nagyobb eltérés figyelhető meg, mint a heteroszexuálisoké között.