Két hónap különbséggel szült ikreket egy román nő

Egy román nő két fiút szült mindössze 59 nap korkülönbséggel. Az asszonynak két méhe van, és a kétpetéjű ikrek külön-külön méhben fejlődtek.
A harminchárom éves Maricica Tescu Iasiban él. December 11-én, várandósságának hetedik hónapjában megszülte első fiát, akinél légzési rendellenességek léptek fel, ezért az orvosok úgy ítélték meg, jobb, ha a másik magzat még az anyaméhben marad. Február 7-én végül császármetszéssel világra jött a második kisfiú is.
A történet hátterében az áll, hogy az anyának egy ritka fejlődési rendellenesség következtében két méhe van. A megtermékenyülést követően az egyik embrió az egyik méhben, a másik a másikban kezdett növekedni. Ez természetesen csak kétpetéjű ikreknél valósulhat meg.
A méh az embrionális fejlődés során két csőszerű képlet (Müller-cső) alsó részének egyesüléséből alakul ki, a csövek felső végéből a két méhkürt lesz. Ha ez az egyesülés nem következik be megfelelően, akkor kettéosztott üregű, „kétszarvú” vagy teljesen megkettőződött méh alakul ki, melynek mindkét felébe egy-egy méhkürt torkollik, így a megtermékenyülés lehetőségei – legalábbis elméletben – adottak. Kettős méh minden ötvenezredik nőnél alakul ki.
Maricica Tescu és ikerfiai jól vannak, egészségesek. Esetük egyedülálló Romániában, és az egész világon összesen tizenegy hasonló történetet jegyeztek le.