Megszületett a világ második klóncsikója
A második klóncsikót segítették a világra francia és olasz genetikusok Franciaországban. A csikó már másfélhónapos és teljesen egészségesnek tűnik.
A kiscsikó a távlovaglásban világbajnok ló, Pieraz másolata, akit kasztráltak, emiatt nem tudott hagyományos módon szaporodni.
A bravúr a francia Cryozootech és az olasz LTR-CIZ genetikai laboratóriumok közös kutatásának eredménye. A világ első klónozott lova, Prometea szintén e laboratóriumok nevéhez fűződik.
Az új csikó február 26-án, 42 kilóval született, és a Pieraz-Cryozootech nevet kapta – adták hírül most a laboratóriumok.
Pieraz, a donor, akinek génjeit felhasználták, 1994-96 között volt lovas pályafutása csúcsán, távlovaglásban többszörös világbajnok. A távlovaglás lényege, hogy meghatározott távot (60-120 km), általában földes és erdei úton kijelölt köröket, a lehető legrövidebb idő alatt teljesítse ló és lovas úgy, hogy a ló egészsége ne károsodjon.
A nemzetközi szabályok jelenleg nem engedélyezik a mesterséges megtermékenyítést a versenylovak esetében. Ez önmagában egyébként nem olyan nagy hátrány, mivel a kiemelkedő teljesítményű versenylovakat csak ritkán kasztrálják. A legeredményesebb csődöröket és kancákat pályafutásuk végén rendszerint versenyistállókban helyezik el, hogy a kiemelkedő képességű lovak új generációját hozzák világra.
A klónozás támogatói szerint a másolási technika elsősorban olyan sportágak esetében hasznos, amelyekben az állatokat már fiatalkorukban kasztrálják.
A Cryozootech génbank több mint 30 kiemelkedő versenyló génjeivel rendelkezik.