Hipnózissal a virágpor-allergia ellen?
A tavasz beköszönte nem mindenkit tölt el örömmel, hiszen ilyenkor kezdődnek a virágpor-allergiában szenvedők egyre népesebb táborának kínszenvedései. Az allergiások bajaira jelenthet megoldást a Baseli Egyetem kutatóinak újítása, akik vélekedésük szerint megtalálták az abszolút hatékony, s ugyanakkor teljesen ártalmatlan gyógymódot. A svájci tudósok ugyanis hipnózissal kezelik az allergiát. A kísérletek 66 önkéntes részvételével két éven át folytak.
Az első évben a kísérleti alanyokat két csoportra bontották. Az első csoport betegei továbbra is a szokásos gyógyszereikkel védekeztek az allergia ellen. A második csoport egy tapasztalt pszichoterapeuta vezetésével az önhipnózist sajátította el, amelynek során a betegek megtanulták az allergiás tüneteket enyhíteni. Emellett tovább szedték a szokásos gyógyszereiket, ám lényegesen kisebb dózisokban. Az első év végére lényegesen javult a második csoport betegei állapota, akik legfőbb vívmányként arról számoltak be, hogy megszűnt az orrfolyásuk.
A második évben, amikor az első csoport is elsajátította az önhipnózist, minden beteg javulásról számolt be. A kutatók szerint a javulás annak köszönhető, hogy a hipnózis hatására javult az orr vérkeringés. Ugyanakkor a tudósok beismerik, hogy a javulásról kizárólag a betegek szubjektív érzéseire alapozva számoltak be, ráadásul nem lehet teljesen elhagyni a szokásos allergiaellenes szereket sem.