Mi lehetett valójában a Fáraó Átka?
Titokzatos, félelmetes beszámolókkal borzongatta az 1920-as, ’30-as évek sajtója az embereket: a Tutanhamon fáraó sírjának feltárásában résztvevők sorra meghaltak. A Fáraó Átka ma már tudományos szempontból is magyarázatot lelt.
1922-ben Howard Carter sok-sok évnyi munka gyümölcseként feltárta Tutanhamon fáraó sírját. Hónapokkal később Lord Carnarvont, a kutatás fő támogatóját (ma szponzornak mondanánk) megcsípte egy rovar az arcán, és a csípést szokásos reggeli borotválkozása közben megvágta. A seb elfertőződött, és Lord Carnarvon hamarosan meghalt. Halála pillanatában – a legenda szerint – Kairó fényei kialudtak…
Az újságírók bulldogként vetették rá magukat a témára. Harsogtak a szalagcímek: „A múmia bosszút áll!” „Halál vár a fáraó álmának megzavaróira!”. Ez tovább fokozódott, amikor a 26 fős kutatócsoportból is meghaltak néhányan – évekkel a sír megnyitása után, zömmel idős korukban.
A botrány odáig gyűrűzött, hogy az állítólagos megátkozottakat exhumálták, és egy közös tényezőt valóban találtak: mindegyikük tüdejében az Aspergillus csoportba tartozó penészgomba volt. Halálukat nem a gomba okozta, de tény és való, hogy a dohos sírkamra levegőjéből mindannyian belélegezték azt.
Ki a gyilkos?
Egyéb kórokozók, így baktériumok és gombák szerepe is felmerült a „rejtélyes” halálesetekkel kapcsolatban, míg mások a halott kapcsán keletkező mérgező gőzöket és gázokat teszik felelőssé. Időnként új divathullám kúszik be a találgatások terén: pár éve a slágergyanús Bacillus anthracis, a lépfene baktériuma került az érdeklődés középpontjába. A feltételezés lényege az volt, hogy már az ókori egyiptomi főpapok is éltek a bioterrorizmus módszereivel, és anthrax spórákat helyeztek el a sírban, hogy azok majd jól megbosszulják a fáraó nyugalmának megzavarását.
A jelenséget vizsgálók véleménye megoszlik: egyesek szerint a sírban lévő kórokozók felelősek a halálesetekért, mások szerint szó sem volt tömeges halálozásról, mindenki elment, amikor eljött az ideje. Felhívják a figyelmet, hogy Lord Carnarvon nem volt már fiatal, krónikus betegségekben szenvedett, több műtéten is átesett halála évében. Legyengült szervezet esetében apró fertőzés is nagy bajokat okozhat, amit a századelő higiénés viszonyai mellett, pláne Egyiptomban, igazán nem volt nehéz összeszedni.