Rákot okoznak az elektromos felsővezetékek?
Az eddigi legkiterjedtebb brit gyermekrák felmérés döbbenetes adatokkal állt elő, melyek szerint az elektromos felsővezetékek közelében élő gyermekeknél jelentősen nagyobb arányban alakul ki leukémia. A jelenség tudományos alapja még nem ismert.
Az Oxford Egyetem Gyermekrák Kutatócsoportja és a Transco Nemzeti Áramszolgáltató összefogásával elkészült az eddigi legnagyobb populációt vizsgáló gyermekrák-felmérés. Anglia és Wales területén 1962 és 1995 között huszonkilencezer daganatos gyermek (15 éves kor alatt) adatait vizsgálták, és kontrollcsoportként ugyanekkora, kor, nem, lakóhely, szociális státusz szerint megfeleltetett egészséges gyermekcsoportot alkalmaztak. A betegek közül 9700-an szenvedtek leukémiában (fehérvérűség, rosszindulatú vérképzőszervi megbetegedés).
Az eredmények döbbenetesek voltak: kimutatták, hogy azoknál, akik lakóhelyének környezetében 200 méteren belül elektromos felsővezeték található, 70 százalékkal gyakrabban fordult elő leukémia, mint akik vezetéktől távolabb élnek. A lakóhely 200-600 méteres körzetében lévő felsővezeték 20 százalékkal növeli a fehérvérűség esélyét. A 600 méternél távolabb lévő vezeték nem okoz problémákat.
Ez az eredmény messze meghaladja az úgynevezett statisztikai szignifikancia szintjét, tehát tudományos szempontból nem elhanyagolható. A kutatás nagy vihart kavart, ugyanis egyelőre nem ismeretes a mechanizmus, amely a felsővezeték és a rosszindulatú betegség kialakulását összekapcsolhatná, és sokan vélik úgy, hogy az eredmény pusztán statisztikai műtermék, véletlen adat, és nincs köze a megbetegedés valós folyamatához.
Elméletek
Van olyan elmélet, mely szerint a DNS károsodik magzati korban a nagyfeszültségű vezeték közelében. A teória szerint a vezeték körüli elektromágneses mező által gerjesztett levegőrészecskék, az úgynevezett korona ionok belégzése alakítja ki a betegséget.
Mások egy korábban már igazolt eredménynek erednek a nyomába, mely szerint a leukémia és a gyermekkori fertőzések hiánya összefügg. Azaz az a gyermek, aki keveset jár közösségbe, kissé túlféltett, és így nem kapja el a szokásos banális fertőzéseket, nagyobb eséllyel válik leukémiássá. Ilyen túlféltett gyermekek inkább a középosztályban találhatók, a szegényebb rétegekre nem jellemző a széltől is óvás. Megvizsgálták tehát a felsővezetékekhez legközelebb élők társadalmi megoszlását, de nem volt igazolható a középosztálybeliek többsége.
A téma tehát élénk vita tárgya, hiszen egy eddig veszélytelennek tartott technikai vívmány jó híre és sok-sok család biztonsága a tét. A kutatók állat- és egyéb kísérletekben vizsgálják az összefüggéseket, és óva intenek a pániktól.