A cigaretta öregíti a DNS-ünket
Az nem újdonság, hogy a zsíros ételek fogyasztása és a dohányzás szívrohamot vagy rákot okozva megrövidíti a várható élettartamot. Most azonban egy tanulmány kimutatta, hogy ezek az egészségtelen szokások hosszú távon közvetlenül „öregíthetik” a DNS-t, akár évekkel is.
A DNS-szálak végét gyakran rendkívül sok ismétlődést tartalmazó szekvenciák, ún. telomérák zárják le. Ahogy a cipőfűzők műanyag végei, a telomérák is elősegítik a gének „kopástól” való védelmét. Valahányszor azonban a sejt osztódik, a telomérákat nem másolják le teljesen a DNS-ünk replikációjában szerepet játszó fehérjék. Így ezek a szakaszok egyre rövidebbek lesznek az évek multával.
Tim Spector, a londoni Szent Tamás Kórház ikerkutató részlegének igazgatója, csoportjával kimutatta, hogy a telomérák hossza drámai módon lecsökken az elhízott vagy az erős dohányos pacienseknél. „A rövidebb teloméráknak az a velejárójuk, hogy hamarabb kimerülünk, mint a hosszabb telomérájú emberek” – teszi hozzá Edward Louis, a nottinghami egyetemről.
A tanulmányban részt vevő túlsúlyos nők – teloméráik szerint – kilenc évvel „öregebbek” voltak, mint az ugyanannyi idős sovány nők. Az erős dohányosok, akik 40 éven át napi egy doboz cigarettát szívtak, hét évnyi többlet biológiai öregedést mutattak.
Már korábban ismert volt, hogy a dohányzás és az elhízás egyfajta stresszt okozhat a sejtekben, amelyek ezért reaktív kémiai anyagokat termelnek, ezekről viszont tudják, hogy elkoptatják a telomérákat. Spector nagy tanulmánya közvetlenül ezt a hatást vizsgálta, hogy számszerűsítse, mennyit öregíthet rajtunk egy cigaretta.
Felgyorsított évek
Spector csoportja több mint 1100, 18 és 76 év közötti nőtől gyűjtött információkat és vérmintákat. E csoport tagjai 11%-ának volt 30 fölött a testtömegindexe, így klinikailag túlsúlyosnak számítottak. Mintegy 18%-uk volt aktív dohányos.
A kutatók meghatározták a nők fehérvérsejtjeiből származó DNS szekvenciáját, hogy megállapítsák a teloméráik hosszát. Általánosságban megállapították, hogy a nők telomérái évente 27 bázispárral rövidülnek (egy bázispár a DNS egy betűje a genetikai szekvenciában).
Az erős dohányosok azonban további 200 bázispárt elhasználtak 40 évnyi füstölés után. Az elhízott résztvevők telomérái pedig átlagban 240 bázispárral voltak rövidebbek, mint a sovány megfelelőikéi.