Fogszuvasodás-prognózis nyálvizsgálatból?
Egyszerű nyálvizsgálattal előre lehet jelezni, hogy a gyermekeknek lesznek-e lyukas fogaik, hány ilyen foguk lesz, sőt még a legveszélyeztetettebb fogakat is ki lehet mutatni - állapították meg amerikai kutatók.
A teszt mennyiségileg határozza meg a fogszuvasodás genetikai összetevőjét. A gyermekeknél alkalmazott vizsgálat alapján ki lehet deríteni, hogy hány lyukas foguk lesz mondjuk a húszas éveik végén, vagy a harmincas éveik elején. A szuvasodást értékelő és a kockázatot felmérő teszt megméri a nyálban az oligoszaharidokként ismert cukorláncolatok különféle típusainak arányait. Ugyanezek a láncolatok találhatók a fogak felszínén is. Így 98 százalékos biztonsággal, előre tudja jelezni a későbbi években egy gyermekre váró fogászati kezelések sorát.
A cukorláncolatok hatása a fog betegség-ellenálló képességére hasonlatos a „jó” és a „rossz” koleszterinnek a véredényekre gyakorolt hatásához. A „jó” cukorláncolatok hajlamosak elhárítani azokat a baktériumokat, amelyek a lyukakat okozzák, míg a „rossz” cukorláncolatok lehetővé teszik a baktériumok kötődését egy foghoz és a romlási folyamat megkezdődését. A koleszterinnel ellentétben az emberi cukorláncolat felépítése genetikailag 100 százalékig meghatározott, és nem változtatható meg.
A dél-carolinai kutatók szerint a cukorláncolat a nyálban plusz-mínusz egy lyuk eltéréssel, 98 százalékos biztonsággal, előre tudja jelezni a későbbi években egy gyermekre váró fogászati kezelések sorát. A teszt egyik változata meghatározza a kockázatokat hordozó fogakat . Ez csökkentheti a megelőzés költségét, és növelheti a hatékonyságát is. Egy másik tesztváltozat azonosíthatja az aktív fogromlásban szenvedő gyermekeket. Ennek a tesztnek fontos közegészségügyi vonatkozásai vannak olyan területeken, ahol a családok nem engedhetik meg maguknak a rutinjellegű fogvizsgálatokat.