Lance Armstrong testének csodái

Ed Coyle, a Texas Egyetem Humán Teljesítmény Laborjának vezetője 1992 óta kíséri figyelemmel Lance Armstrong szervezetének működését. Sokakban felmerül, hogy a hétszeres Tour de France győztes emberfeletti képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezik. Nos, Coyle szerint a kerékpáros adottságai teljesen emberiek – bár a maximumra fejlesztve.

Nagy szív, kevés sav

Armstrong szíve egyharmadával nagyobb, mint az azonos korú és testalkatú férfiaké. Nyugalomban a pulzusa 32/perc – szemben az egészséges, nem sportoló férfiakra jellemző 60/perces átlagértékkel. Ezt a frekvenciát kerékpározás közben 200/perc-re is képes fokozni, így biztosítja a megfelelő vérellátást izmai számára.

Oxigén-felhasználása sem mindennapi: testsúlykilogrammonként és percenként 85 ml oxigént hasznosít a szervezete; ez az úgynevezett VO2 Max érték az átlagos férfiaknál 40 ml/ttkg/perc.

A nagyfokú oxigén-telítettség és kimagasló vérellátás miatt Armstrong izmaiban az átlagosnál kevesebb tejsav keletkezik. A tejsav az oxigén hiányában történő energia-előállítás végterméke, amely az izmokban felhalmozódva az izomrostok összehúzódását akadályozza, és kimerüléshez vezet. Coyle szerint Armstrongnál a fent említett jó oxigenizáció és valószínűleg genetikai adottságok miatt minimális a tejsavtermelődés; a kutató azt állítja, hogy pályafutása során Lance Armstrongnál mérte a legalacsonyabb értékeket.

Izomcsoda

A kerékpáros fenomén saját szervezetében megvalósította a lehetetlent – azaz valamit, amit eddig lehetetlennek hittek: hét év alatt 8 százalékkal növelte izomhatékonyságát. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint az izomhatékonyság az adott személyre jellemző, állandó adottság, amely nem fejleszthető. (Ezért fordul elő napjainkban, hogy nem az edzések megfigyelése, hanem izombiopszia alapján mondják ki valakiről, hogy lehet-e élsportoló az adott sportágban).

Az izomhatékonyság a teljes energiafelhasználás mechanikai munkára fordított arányát jelzi, értéke emberben 14 és 27 százalék között lehet. A legtöbb emberre a 18-23 százalék közötti érték jellemző. Lance Armstrong izomhatékonysága 1992-ben 21 százalék volt – azaz átlagosnak számított. Hét évvel később ez az érték 23 százalékra nőtt – ezzel ő az első ember, aki igazoltan növelte izomhatékonyságát.

Coyle szerint ez a növekedés úgy valósulhatott meg, hogy Armstrong tudatos edzéstechnikával átalakította gyors összehúzódású izomrostjainak egy részét lassú összehúzódásúakká. Ez utóbbiak az erőnléti, nagy kitartást igénylő sportokban (maratoni futás, hosszú távú kerékpározás) elengedhetetlenek, míg a gyors összehúzódású rostok a rövid idejű nagy erőkifejtésekben (pl. sprinttávok) jutnak főszerephez.

Mindezen változások segítségével Armstrong jelentősen növelni tudta tempóját. Húsz percen keresztül képes mintegy 500 W teljesítmény fenntartására, ami az átlagember számára 30 másodpercen túl tarthatatlan volna.