Gólyanagykövetek népszerűsítik az uniós természetvédelmi területeket

Magyarországról és néhány más térségből induló gólyák vándorútjának követésével, az átrepült természetvédelmi területek EU-tagországokban történő bemutatásával kívánja népszerűsíteni nagyszabású természetvédelmi programját az Európai Unió a Természetvédelmi Világalap (WWF) közreműködésével.
A pénteken útjára indított kezdeményezéssel az a cél, hogy az uniós országokban tévénézők és internetezők milliói ismerkedhessenek meg könnyedén a Natura 2000 programmal. A gólyák útvonala októberig folyamatosan nyomon követhető az akció internetes címén (http://www.flyingover.net).
A madarak – ahogy az unióban elnevezték őket, természetvédelmi nagykövetek – rendszeresen „bejelentkeznek” a részt vevő országok televízióiban is. A Natura 2000 természetvédelmi program az unió területének mintegy 17 százalékát fedi le – Magyarország területének például több mint 20 százaléka esik a védettsége alá.
Az eredeti tervek szerint 2007-2013 között évente 6, 1 milliárd euró jutna természetvédelemre az unióban, és ennek felét a tagországok finanszíroznák. A most indult kezdeményezés során végigkövetik a gólyák útját Közép- és Kelet-Európától a Boszporuszon át Kelet-Afrikáig, illetve Nyugat-Európától a Gibraltári-szoroson át Nyugat-Afrikáig.
A gólyákon rádiójeladók vannak, így útjuk mindvégig figyelhető. A rövid, de minden nap jelentkező televíziós információs műsorokban az útvonalban érintett természetvédelmi területekről láthatók majd ismertetések