Tévhit, hogy az ember elmerülhet futóhomokban
Holland és francia kutatók kísérletesen vizsgálták a futóhomok tulajdonságait, és határozottan állítják: a filmekben látottakkal ellentétben nem fordulhat elő, hogy valakit a feje búbjáig ellepjen a futóhomok.
Az Amszterdami Egyetem kutatói laboratóriumi körülmények között, finom homok, agyag és sós víz megfelelő arányú elegyítésével futóhomokot hoztak létre, és ennek – a természetben előforduló valódi futóhomokkal egyező anyagnak – a tulajdonságait vizsgálták.
Megfigyelték, hogy nyugalomban a homok besűrűsödik, erőbehatásra, mozgásra viszont a szemcsék közé víz áramlik, és az anyag viszkozitása csökken. Ez az oka annak, hogy a futóhomokba került „áldozat”, ha kapálózni kezd, még mélyebbre süllyed. A leülepedő homok- és agyagszemcsék miatt a futóhomok mélyebb rétegeiben a viszkozitás illetve sűrűség újra nő, így az anyag kvázi megköt a belémerült test körül.
Csak lassan, ne szakadj meg bele…
Ezért nehéz a futóhomokba süllyedt embert kiszabadítani. A tudósok szerint ahhoz, hogy egy centiméterrel kijjebb húzzák az illetőt, akkora erőre van szükség, mint egy közepes méretű autó felemeléséhez. Ráadásul ha a szegény párát a legjobb szándékkal is rángatni kezdik, könnyen súlyos sérüléseket szenvedhet, akár ketté is szakadhat, hiszen testének alsó része mintegy be van betonozva.
Eddig talán nem is derült fény újdonságra, hiszen a tapasztalatok is a fenti eredményeket valószínűsítették. A kutatók megfigyelései azonban több évtizedes tévhiedelmet cáfolnak meg: azt állítják ugyanis, hogy az ember nem merülhet el teljesen a futóhomokban.
Ezt azzal magyarázzák, hogy az emberi test sűrűsége (1,06 g/cm³) mintegy fele a futóhomok sűrűségének, és a fizika törvényei szerint nem lehetséges, hogy tökéletesen elmerüljön benne. Így ha valaki futóhomokra lép, valamivel a dereka fölöttig merül csak bele, ez azonban légzését nem akadályozza jelentősen. A futóhomokba fúlt emberek tragédiáját az okozza, hogy vízparton merülnek bele a homokba, nem tudnak kiszabadulni, a dagály elárasztja őket, és abba fúlnak bele.
A kutatók javaslata, hogy aki futóhomokba kerül, lassan és folyamatosan mozgassa lábait, így az anyag felhígul, és az áldozat könnyebben kiszabadíthatóvá válik.