A csecsemőkori mellőzöttség nyomot hagy a szervezetben

Amerikai kutatók igazolták, hogy a csecsemőként nem elegendő törődésben részesült gyerekek szervezetében a későbbi években is kevesebb olyan hormon termelődik, mely a bizalomért és a kötődésekért felelős.
A Wisconsin Egyetem kutatói Seth Pollak fejlődéspszichológus vezetésével a csecsemőkori mellőzöttség késői hatásait vizsgálták. A kísérletben 4, 5 év átlagéletkorú gyerekek vettek részt. Tizennyolc gyerek orosz illetve román árvaházakból került amerikai nevelőszülőkhöz a vizsgálat előtt 2-3 évvel. Ezekben az intézetekben a nagy zsúfoltság miatt egy nevelő akár negyven kisgyerekért is felelős, így az ebbe a csoportba tartozó gyerekek jóval kevesebb törődésben részesültek csecsemőkorukban, mint családban nevelt társaik. További 21 gyerek saját biológiai szüleivel együtt nevelkedett születésétől fogva.
A vizsgálat során a gyerekeket édes- vagy nevelőanyjuk ölébe ültették, és egy harmincperces interaktív számítógépes játékot játszattak velük. A játék során különféle feladatokat kellett végrehajtaniuk, például megcsiklandozni anyjukat, megpaskolni a fejét, stb..
Csökkent termelés
A játék előtt és után vizeletmintát vettek a gyerekektől, amelyben megmérték két, a kapcsolatteremtés szempontjából fontos hormon mennyiségét. Az egyik az oxitocin, amit „bizalomhormonként” is emlegetnek, és amely serkenti a társas kötődés létrejöttét. A másik a vazopresszin, amelyről állatokban igazolták, hogy egymás felismerését valamint szintén a kötődés kialakulását segíti elő.
A kutatók azt tapasztalták, hogy az oxitocin szintje kiinduláskor mindkét csoport vizeletében közel azonos mennyiségű volt, azonban a születésüktől családban nevelkedő gyerekeknél a játék során fokozódott a termelődése, míg az örökbefogadottaknál nem. A vazopresszin kiinduló mennyisége az adoptált gyermekek vizeletében mintegy feleannyi volt, mint a kontroll csoportéban.
Az eredmények arra utalnak, hogy a kora csecsemőkori törődéshiány nyomot hagy a szervezetben, azonban a vizsgálatvezető szerint ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az intézetben nevelt gyerekek ne lennének képesek normális kötődés kialakítására. Megkockáztatja, hogy ezen eltérések ismeretében akár a hormonpótlás lehetősége is felmerül ezeknél a gyerekeknél a szociális kötődések elősegítésére.