Miért nem tudjuk magunkat megcsiklandozni?

Paul Bay, a University College London kutatója, dr. Randall Flanagan, a Queen’s Egyetem pszichológusa és Daniel Wolpert, a Cambridge Egyetem kutatója azt vizsgálták, hogy milyen erősnek érezzük a saját testünkre mért ütéseket, érintéseket.

Vizsgálati alanyaik bal mutatóujjára erőérzékelőt szereltek, melyet a jobb mutatóujjukkal ütögettek. Az érzékelőhöz kapcsolt apró motor pontosan akkora erőt gyakorolt a bal mutatóujjra, mint amekkorát a jobb kifejtett.

Az alanyok minden esetben arról számoltak be, hogy gyengébbnek érzik a saját maguk által kifejtett ütést, mint amikor más ütött ugyanakkora erővel a passzív ujjukra. A vizsgálat egyik szakaszában az érzékelőket eltávolították, így az alanyok jobb kezükkel a levegőbe ütöttek, a kis motor azonban megütötte bal mutatóujjukat. Bár tapasztalták, hogy jobb kezük nem érint semmit, ebben az estben is csökkent ütésérzékelésről számoltak be.

Nem ér meglepetés

Az is kiderült, hogy ha a jobb mutatóujj ütését késleltetve vitte át a motor a bal mutatóujjra, az alanyok annál erősebbnek érezték azt, minél több idő telt el a mozdulat megindítása óta.

Ennek oka a kutatók szerint az, hogy a saját magunk által indított érintésekre előre felkészülünk, és automatikusan csökken, vagy megszűnik érzékelésünk ezekre az ingerekre. Ezért van az is, hogy nem tudjuk saját magunkat megcsiklandozni, hiszen a csiklandozás lényege a meglepetésszerűség, előre megjósolhatatlanság. Ezt saját magunk esetében nem tudjuk biztosítani, hiszen mozdulataikat előre megtervezzük.

A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a szkizofrének érzékcsalódásainak hátterében az áll, hogy az érzékelt dolgok közül nem képesek kiszűrni azokat, amelyek saját mozgásaikkal függnek össze. Így például előfordulhat, hogy beszélnek saját magukhoz, de nem érzékelik beszédük mozgásfolyamatát, és az a benyomásuk támad, hogy más beszél hozzájuk. Ez a felvetés még további vizsgálatra szorul.