Vanda, Paula, Timóteusz2022. január 26., szerda
Tudomány

Környezeti károkat is okozhat a biomasszatermelés?

2006.06.12.Admin
National Geographic Magyarország

Akár környezeti károkat is okozhat a biomassza túlzott mértékű termelése - állapította meg elemzésében az Európai Környezetvédelmi Hivatal (EEA), miközben az Európai Unió energiaügyi miniszterei éppen a biomasszának, mint a bioüzemanyag legfőbb forrásának a fontosságát emelték ki legutóbbi megbeszéléseiken.

A koppenhágai székhelyű EEA szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a biomassza termelés tervezett növelése pótlólagos megterhelést jelenthet a mező-, illetve az erdőgazdálkodás számára, s akár ellentétes hatást is kiválthat az uniónak a hulladék anyagok minimalizálására, illetve a környezettudatos mezőgazdasági termelésre vonatkozó elképzeléseihez képest.

Az EEA szerint a biomassza termelést is a megfelelő módon kell kezelni, s e téren is ki kell dolgozni a szükséges környezetvédelmi irányelveket helyi, nemzeti és uniós szinten egyaránt.

Az Európai Bizottság tavaly decemberben hagyta jóvá azt a programot, amely a biomassza nagyobb felhasználását irányozza elő az üzemanyag termelésben. Jelenleg a biomasszából adja a megújítható forrásokból származó energia kétharmadát, s ezt az arányt tovább tervezik növelni. A bioüzemanyagok mennyiségét a jelenlegi a 2003 évi 69 millió tonnáról 150 millió tonnára növekedhet 2010-re úgy, hogy nem következnek be alapvető változások a mostani mezőgazdasági gyakorlatban.

A bizottság előrejelzése szerint a biomassza arányának növelése évente 209 millió tonnával csökkentené a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, 300 ezer munkahely létrejöttével járna és az energiaimport függőséget a mostani 48 százalékról 42 százalékra mérsékelné. Az EU üzemanyagpiacán a bioüzemanyag részaránya 0, 6 százalékos, egyelőre távol van a 2010-re elérendő 5, 75 százalékos uniós céltól. Ami a megújítható energiaforrások egészét illeti, ezek felhasználási aránya jelenleg mindössze 6 százalékos, és az EU 9-10 százalékos arányt tart elérhetőnek 2010-re, ami elmarad a korábban megjelölt 12 százalékos aránytól.

..

Hozzászólások

Napvitorlással egy kisbolygó nyomában

Napvitorlással egy kisbolygó nyomában

A NASA cipősdoboz-méretű miniszondát indít egy apró kisbolygó vizsgálatára, az űreszközt napvitorla hajtja.

A legnagyobb dinoszauruszok kialakulását és mozgását vizsgálták

A legnagyobb dinoszauruszok kialakulását és mozgását vizsgálták

Az 50 tonnás óriások, mint például a diplodocus izomzatának vizsgálata segít a hatalmas termet kialakulását is megérteni.

Célba ért a James Webb-űrteleszkóp

Célba ért a James Webb-űrteleszkóp

A karácsonyi indítását követően mintegy 1,5 millió kilométernyi utat tett meg az űrteleszkóp, mire elérte az állomáshelyét.

Talán sosem tudjuk meg, mi volt a titokzatos csillagközi látogató

Talán sosem tudjuk meg, mi volt a titokzatos csillagközi látogató

2017-ben egy furcsa objektumot fedeztek fel a Naprendszerben.

Mennyit ér a földrengés-figyelmeztetés?

Mennyit ér a földrengés-figyelmeztetés?

Évek óta fejlesztik azt a rövid idejű figyelmeztetést, amelyet a rengések kipattanásakor küldenek szét, és néhány másodperces előnyt jelent az embereknek, ez pedig elméletben életek sokaságát mentheti meg.

National Geographic 2022. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket