Hogyan alakul ki a dejà vu élmény?

Brit pszichológusok hipnózis alkalmazása segítségével idéztek elő dejà vu élményt alanyaiknál, ezzel igazolták, hogy a jelenség két különálló agyi folyamat eredményeképp jön létre.
Az emberek 97 százaléka tapasztalt már életében olyan élményt, hogy egy adott szituációval, személlyel, tárggyal, stb. kapcsolatban úgy érezte, mintha már megélte illetve látta volna, mintha ismerné azt, amivel pedig először találkozik.
Ez a dejà vu jelensége, amely egészséges embereknél is előfordul, halántéklebenyi (temporalis) epilepszia vagy daganat esetén pedig halmozottan jöhet létre, sokszor a betegségnek ez az egyetlen tünete. Kísérletes körülmények között a halántéklebeny elektromos ingerlésével bármilyen dologgal vagy helyzettel kapcsolatban kiváltható az ismerősség érzése.
Feltételezések szerint amikor valamit ismerősnek ítélünk, két folyamat megy végbe az agyban egymás után. Először az agy emléknyomok után kutat, melyek arra utalnak, hogy az adott dolog vagy helyzet ismerős-e. Ha vannak ilyen nyomok, az agy egy másik területe ismerősnek nyilvánítja a helyzetet vagy dolgot. Dejà vu esetén ez a második folyamat önmagában lép fel, így az agy valamilyen új élményt minősít ismerősnek.
Ismerem, hisz’ sosem láttam
A Leeds Egyetem memória munkacsoportja önkéntesek bevonásával vizsgálta, hogy a dejà vu kiváltható-e hipnózisban. Minden alanynak – éber állapotban – mutattak 24 szót, majd hipnotizálták őket. A módosult tudatállapotban azt a szuggesztiót közölték velük, hogy ha látnak egy szót piros keretben, azt ismerősnek fogják tartani, de nem emlékeznek rá, honnan, ha pedig zöld keretben van a szó, úgy fogják érezni, az az eredeti 24 szó egyike.
Ezután az alanyokat kihozták a hipnózisból, és különböző színű keretben lévő szavakat mutattak nekik, köztük olyanokat is, melyek nem szerepeltek az eredeti 24 szó között, és piros vagy zöld szegély keretezte őket. Az eddig vizsgált 18 alany közül tíz arról számolt be, hogy különös érzése támadt, amikor a piros keretben lévő szavakat látta, öten pedig egyenesen dejà vu szerűnek minősítették az élményt.
A kutatók szerint a kísérlet eredményei bizonyítják, hogy lehetséges a két agyi folyamat mesterséges elkülönítése, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy valóban két különálló folyamatról van szó.