Feltalálták a tökéletes főtt tojást

Nagy-Britanniában végre feltaláltak a tökéletes főtt tojást. Akinek még a főtt tojás elkészítése is nehezen megy, mostantól nem kell a folyós fehér résszel, vagy a túl keményre főtt sárgával bajlódnia.
A hőérzékeny és kezdetben láthatatlan tintával logót rajzolnak a tojás héjára, amely csak akkor válik láthatóvá, amikor a tojás az óhajtott halmazállapotot elérte. Hétfői brit sajtójelentések szerint a tojások minősége felett őrködő Egg Lion Quality elnevezésű terméktanács adott megbízást a kutatás elvégzésére.
A hőérzékeny logóval ellátott első tojások a tervek szerint a nyári szabadságolások után kerülnek a szupermarketekbe. Ott azután a fogyasztónak kell eldöntenie, hogy milyen halmazállapotú tojást óhajt reggelire, s vágyainak megfelelő jelölésűt kell vennie: kemény, közepes és lágy közül válogathat.
A lágy tojás logója három, a közepesé négy, a keményé pedig hét perc után válik láthatóvá.
Hőmérsékletérzékelő felszerelésével több élelmiszeren is kísérleteznek már: a Nestlé például a lágy KitKattól, a sörgyártók pedig a langyos sörtől igyekeznek megóvni fogyasztóikat, de az eljárásban rejlő lehetőségekre a bébiételgyártók is felfigyeltek már.