A kistestvérek humorosabbak, mint az elsőszülöttek

Brit pszichológusok megfigyelése szerint azok a gyerekek, akiknek idősebb testvérei vannak, könnyebben megnevettetik az embert.
A kistestvérek közül minden második mosolyt tud csalni mások arcára, míg ez az elsőszülöttek közül csak minden harmadiknak, s az egykék közül csak minden tizediknek sikerül. Így összegezte tapasztalatait Richard Wiseman brit nevetéskutató pszichológus.
Szerinte a kisebb gyerekeknek szokatlan módon kell magukra vonniuk a szülők figyelmét. A családban a “komoly” szerepek már mind foglaltak. Nincs esélyük rá, hogy az ismert szerepekben lekörözzék idősebb testvéreiket, tehát új módot kell találniuk a figyelem felkeltésére,
A kisebbek kénytelenek kockáztatni: csintalanok, extrovertáltak, kreatívak, kalandosak és lázadók. Nem véletlen, hogy az amerikai elnökök többsége elsőszülött, az ismert humoristák és forradalmárok viszont többnyire kisebb testvérek. A kicsiknek célszerű elkerülni a komoly konfrontációt, tehát a humor éppen megfelelő eszköz számukra. A kis korban kialakuló humorérzék idősebb korban is megmarad – véli a tudós.
…