A muslicák társaságban többet alszanak

Ecetmuslicák tanulmányozása során kiderült, hogy azok az egyedek, amelyek nagyobb társaságban élnek, jelentősen többet alszanak, mint izolált fajtársaik.
A San Diegoi Idegtudományi Intézet munkatársai ecetmuslicák (Drosophila melanogaster) alvási szokásait vizsgálták. E rovarok agyának fejlettsége függ fiatalkori tapasztalataiktól: az elkülönítve nevelkedett muslicák agya kisebb, és kevesebb idegsejt-kapcsolatot tartalmaz, mint azoké, akik fajtársaikkal együtt töltötték életük első napjait.
A kutatók Indrani Canguly-Fitzgerald vezetésével a nagyobb csoportban illetve izoláltan tartott muslicák alvási szokásait hasonlították össze. Megfigyelték, hogy a társaságban élő állatok jelentősen többet alszanak, mint a különálló egyedek: az előbbiek napjában többször egy-egy órára elszundítanak, míg az utóbbiak csupán 15 perces sziesztákat tartanak.
Nem lehet tudni, mi ennek az oka. A csoportban és az izoláltan nevelt rovaroknak ugyanakkora mozgástér állt rendelkezésükre, szexuális aktivitásukban sem volt különbség (az izolált muslicák nem teljesen egyedül éltek, két-három állat volt egy tartályban).
Amikor azonban a kísérletet teljes sötétben végezték, és károsították a vizsgált muslicák szaglóképességét, a társaságban élő állatok is kevesebbet aludtak. Ilyen körülmények között nem volt különbség a két csoport alvásmennyisége között.
Ha egy izoláltan nevelt egyedet áthelyeztek egy nagyobb társaságba, néhány napon belül átvette a társasági rovarok ritmusát, azaz hosszabb ideig aludt. A kutatók szerint a több alvás az egyedek közötti információáramlás feldolgozására teremt lehetőséget, az állatokat érő nagy mennyiségű inger integrálását teszi lehetővé.