Magyar matematikusok fejtették meg a Gömböc-rejtélyt
Magyar találmány szerepel a Mathematical Intelligencer című, tekintélyes nemzetközi folyóirat legújabb számának címlapján. Utoljára 1979-ben fordult elő ilyen, amikor a Rubik kocka volt a címlapsztori. Ezúttal a Gömböc váltott ki nemzetközi elismerést.
A Gömböc nevű találmány az első olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil, vagyis összesen kettő egyensúlyi helyzete van. Ezzel a konstrukcióval a szerzőknek egy évtizedes sejtést sikerült igazolniuk, amely V. I. Arnold, a ma élő legnagyobbnak tartott matematikus nevéhez fűződik. A találmánynak nagyon nagy jelentősége van a biológiában, hisz segítségével megmagyarázható a teknősök páncéljának formája is.
A folyóirat-cikk szerzői Várkonyi Péter, az 1997-es fizikai diákolimpia ezüstérmese és Domokos Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia legfiatalabb tagja. Mindketten a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti tanszékének oktatói. Várkonyi Péter jelenleg a Princetoni Egyetem posztdoktori ösztöndíjasa.