Már hat klónegér Gödöllőn

Hatra nőtt a klónozott egerek száma a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontjában, ahol tavaly hozták létre az első ilyen állatot – jelentette be Dinnyés András professzor.
Az újabb klónozással lehetővé válik az úgynevezett transzgenikus egerek „sorozatgyártási” technológiájának kiérlelése, ami a jobb minőségű, korszerűbb orvosi és gyógyszerkutatások egyik fontos feltétele – tette hozzá a húsz tudósból álló Mikromanipulációs és Genetikai Újraprogramozási Csoport vezetője.
Dinnyés András elmondta: az állatok genetikai módosításának fő célja olyan kísérleti alanyok létrehozása, amelyeken jól modellezhetőek az embert veszélyeztető különféle betegségek. A klónegerek többek között a genetikai eredetű megbetegedések, az immunrendszer megbetegedései és a korai magzatelhalás okainak feltárásához adhatnak támpontot az orvostudománynak.
Egy-egy új gyógyszer kikísérletezése átlagosan 10-15 évnyi tudományos munkát és több milliárd forint ráfordítást igényel, a klónozott egerek nagy tömegű előállítása lerövidítheti, gazdaságosabbá teheti ezt a folyamatot. A transzgenikus egereken a betegségek mechanizmusának pontosabb nyomon követése által jobb minőségű gyógyszerek állíthatók elő, ez végső soron hozzájárulhat az emberi életkor meghosszabbításához – közölte a professzor.
Legközelebb nyulat klónoznak
Mint mondta, a különböző kísérleti állatok eltérő sajátosságaikból adódóan más-más emberi betegségek jobb megismeréséhez szolgálnak alapul, ezért a genetikai összetevőiben az emberhez hasonló nyúl klónozásán is dolgozik a kutatócsoport. A klónozott nyúl az érrendszeri betegségek új gyógyszereinek előállításához vihetné közelebb az orvostudományt. Több száz aprólékos kísérlet elvégzése áll a kutatók előtt, ezek eredményeként remélhetően 2008-ban születhet meg Gödöllőn az első klónozott kísérleti nyúl.
A gödöllői állatklónozás egyedülálló eredmény Közép-Európában, számon tartják a kontinens hasonló tudományos műhelyeiben is. A csoport európai projektek koordinátoraként tartja a kapcsolatot az angol, francia, dán, osztrák és német szakemberekkel, egymás eredményeit is hasznosítani tudják. Most az a cél, hogy az orvostudomány érdekében nagyobb állatok, például a szarvasmarha és a sertés klónozására is kiterjedjen a kutatás, ehhez igyekszik anyagi támogatókat keresni a kutatócsoport – nyilatkozta Dinnyés András.