Csökkenti a májrák esélyét a kávé

A rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a májrák kockázatát - mutatták ki európai és japán kutatók.
A kismértékű vagy mérsékelt kávéfogyasztás esetén a kockázat csökkenése átlagosan 30 százalék. Ezzel szemben a nagymértékű kávéfogyasztás, azaz naponta 3 csészénél több, 55 százalékos kockázatcsökkenést eredményez.
A kutatás eredményét az a tény is alátámasztja, hogy mind a dél-európai, mind a japán vizsgálatok a kockázatcsökkenést igazolták, pedig Dél-Európában a kávézás rendkívül elterjedt szokás, ezzel szemben Japánban jóval kevesebben és ritkábban élnek e szenvedélynek.
Hogy mi az összefüggés a kávéfogyasztás és a májrák kockázatának csökkenése között, még további kutatásra vár. Egyelőre csak annyit tudni az állatkísérletek alapján, hogy bizonyos összetevők a kávéban azokat a káros enzimeket blokkolják, amelyek közrejátszanak a májrák kialakulásában.
A májrák miatti halálesetek a harmadik helyen állnak a daganatos halálozási okok között a világon a tüdő- és a gyomorrák mögött, 2002-ben 600 ezren haltak meg májrákban a Földön. Egy hónappal korábban arról számoltak be japán kutatók, hogy napi 2-3 három csésze kávé elfogyasztása felére csökkenti a vastagbélrák kockázatát nőknél.