Pál, Henrik2021. január 25., hétfő
Tudomány

Minden kék szeműnek közös az őse?

2008.02.01.Admin
National Geographic Magyarország

Dán kutatók kimutatták, hogy a ma élő összes kék szemű ember valószínűleg egyetlen közös őstől származik.

Bőrünk, hajunk és szemünk színének kialakításában egy melanin nevű pigment játssza a főszerepet. Attól függően, hogy mennyi termelődik belőle szervezetünkben, lesznek színeink világosabb vagy sötétebb tónusúak.

A szemszín esetében ha a szivárványhártya (iris) melanintartalma nagy, akkor barna lesz a szem, ha kevesebb, akkor zöld vagy kék. Azt az állapotot, amikor egyáltalán nem termelődik melanin a szervezetben, albinizmusnak nevezzük, ilyenkor a szemfenéken futó erek tetszenek át a festékmentes szivárványhártyán, ezért a szem vörös lesz.

A melanin termelődésének szabályozásban kulcsszerepet játszik az OCA2 nevű gén. Amennyiben rendesen működik, sok melanin képződik, és a szem barna lesz. Mutáció révén azonban működése korlátozódik, a melanin mennyisége csökken, így kék szemszín alakul ki.

A Koppenhágai Egyetem Sejtes és Molekuláris Gyógyászati Részlegének kutatói ezt a gént vizsgálták nyolcszáz kék szemű embernél. A vizsgálati alanyok egymástól távoli országokból származtak, volt köztük dán, török és jordániai lakos is.

A kutatók a mitokondrium nevű sejtalkotóban lévő DNS-t tanulmányozták, amely csak anyai ágon öröklődik. Megfigyelték, hogy az OCA2 gén közelében lévő DNS szakasz ezeknél az embereknél nagyon nagy hasonlatosságot mutat.

A változatlan formában továbböröklődő DNS-szakaszokat haplotípusnak nevezzük. Mivel a DNS-szakaszok idővel átrendeződnek, ha emberek egy csoportjánál hosszú, megegyező haplotípusokat látunk, az egyrészt arra utal hogy ezek az emberek közös őstől származnak, másrészt pedig arra, hogy ez a közös ős viszonylag nem túl régen élt.

A kutatók vezetője, Hans Eiberg a megfigyelt genetikai hasonlóság alapján úgy véli, hogy a vizsgált személyek – egy kivételével – közös őstől származnak, aki kb. 6000-10000 évvel ezelőtt élt. A nyolcszáz vizsgált személy között ugyanis csak egyetlen személynél nem volt megfigyelhető a jellegzetes haplotípus, azonban neki a szemszíne sem mindennapi: kék alapon egy barna folt látható mindkét szivárványhártyáján.

Hozzászólások

Változik a Mars mosolygó krátere

Változik a Mars mosolygó krátere

Szemmel láthatóan megváltozott a Mars déli sarkvidékén lévő mosolygó kráter arca.

A Mars egykor olyan lehetett, mint a mai Izland

A Mars egykor olyan lehetett, mint a mai Izland

Mintegy 3,5 milliárd évvel ezelőtti marsi állapotokba engednek bepillantást a Curiosity marsjáró által vizsgált Gale-kráter kövei.

Áthelyeződik az esőerdők öve a klímaváltozással

Áthelyeződik az esőerdők öve a klímaváltozással

Az előrejelzés szerint 2100-ra a biodiverzitást és az élelmiszer-biztonságot is befolyásolja majd az Egyenlítővel nagyjából egy sávban lévő trópusi esőerdők övezetét érintő változás.

Felmérték, milyen mély lehet a Titan legnagyobb tengere

Felmérték, milyen mély lehet a Titan legnagyobb tengere

A Szaturnusz legnagyobb holdjának sárgás atmoszférája alatt rejlik a Kraken Mare nevű metántó.

Botanikusok elkészítik a gigantikus dögszagú virágok családfáját

Botanikusok elkészítik a gigantikus dögszagú virágok családfáját

A botanikus kertekben és magángyűjteményekben őrzött titánbuzogányok (Amorphophallus titanum) családfáinak elkészítésével akarják megóvni a botanikusok a dögszagot árasztó, gigantikus növényeket a beltenyészet káros genetikai következményeitől.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket