Farkas, Rodrigó, Wolfgang2020. október 31., szombat
Tudomány

Elhunyt Albert Hofmann, az LSD atyja

2008.04.30.Admin
National Geographic Magyarország

Lizergsav-dietilamid, közkeletűbb nevén L.S.D: bonyolult szerves vegyület, amelynek hatóanyaga bizonyos gombákéhoz, például a meszkalinhoz hasonlatos, a XX. század egyik legellentmondásosabb, elátkozott és áldott találmánya volt. Gyógyászati eszköznek indult, az 1960-as években az "ellenkultúra" egyik fontos kísérője lett. Az "utazó drog" feltalálója, Albert Hofmann svájci vegyészprofesszor kedden Baselben szívroham következtében, életének 102. életévében elhunyt.

Bár az egzakt tudományok vonzották és abban ért el kiváló eredményeket, valószínűleg már gyerekkorában determinált volt egyfajta misztikus-transzcendens “utazásra”. Gyermekkorának egyik meghatározó élménye volt ugyanis a természet szépségének felfedezése, egy erdei ösvényen talált rá a “valóságos élet csodájára”. Különösen a fotoszintézis jelensége nyűgözte le.

Ezért kezdett el vegyészetet tanulni, és a híres svájci Sandoz gyógyszergyár laboratóriumában kezdett kísérletezni egyes növények hatóanyagaival. Egy gomba tanulmányozása során eljutott a lizergsav-dietilamid kombinációjáig. Eredetileg azt remélte tőle, hogy a szer egyénre szabhatóan stimulálja az ember vérkeringését, de 1943 áprilisában, miután véletlenül önmagán próbálta ki az LSD-25-öt, élte át először azt, ami nemcsak a drogok, hanem a modern kultúra történetében is fordulópontot jelentett: megtapasztalta a módosult tudatállapot érzését, amely erősen emlékeztette a gyermekkori erdei séta élményére. Másnap már tudatosan kereste azt az összetételt, ami ezt az állapotot, elméjének addig nem látott kitágulását jelentette. “Az LSD eljött hozzám és azt mondta: +Meg kell, hogy találj. És ne adj oda a gyógyszerészeknek, mert nem találnak majd semmit.+” Április 19-én már egyik asszisztense is elkísérte, amikor hazafelé biciklizett, és később pontosan lejegyezte mindazokat a hallucinációkat, amelyeket átélt. Ez a nap az LSD születésnapja.

Hofmann kezdettől fogva tudta, hogy az LSD nem játékszer, és hogy csak nagy fegyelemmel, ellenőrzés alatt lenne szabad használni. De azért ő maga is tovább kísérletezett, elsősorban saját magán. 1951-ben írt Ernst Junger német írónak, aki a meszkalinnal végzett kísérleteket. Közösen vetették alá magukat az LSD-próbának 0, 05 milligramm tiszta LSD-vel Hofmann házában, amelyet teleraktak rózsákkal, japán füstölőket gyújtottak és közben Mozart zenéjét hallgatták. Ez volt az első “programozott pszichedelikus teszt”. Mindezeket leírta LSD című “önéletrajzi” könyvében.

Az LSD-t legalább tíz évig elsősorban a pszichoanalízisben, skizofrén betegek esetében használták, de fájdalomcsillapítóként is alkalmazták rákbetegeknél. Aztán jöttek a 60-as évek, az LSD beáramlott a beatkultúrába, és az e körben végzet kísérletek inkább azokra az ópiumszeánszokra emlékeztettek, amelyeknek a XIX. századi dekadens francia költők, Baudelaire, Verlaine és Rimbaud hódoltak. Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére szerzője és baráti köre, a The Merry Pranksters (Vidám Kópék) már a költészettel és a rockkal kötötte össze a “kísérleteket”, és ezekben az években vált Amerika-szerte híressé, majd “első számú közellenséggé” Timothy Leary, a Harvard Egyetemről elcsapott kutatóorvos, aki az LSD köré valóságos vallást épített a szellem univerzális lehetőségeinek végtelenségével, a lélek és a test totális felszabadításának hirdetésével. A kísérletezők, akikhez olyanok csatlakoztak, mint Allen Ginsberg, William S. Burroughs, a Pokol Angyalai motoros banda tagjai, vagy a Warlocks nevű San Franciscó-i blueszenekar, amelyből később a pszichedelikus rock legnagyobb csapata, a Grateful Dead alakult ki, az LSD-t életformájuk, művészi alkotásaik részévé tették. Pedig az Egyesült Államokban már 1966-ban betiltották a szert.

Hofmann élete végéig “bűntettnek” tartotta azt, amit Leary és társai tettek az LSD-vel. “Az ellenkultúra tönkretette neveletlen gyermekemet” – mondta két évvel ezelőtt, egy 100. születésnapján adott interjújában és fenntartotta, hogy a szer nem okoz addikciót. Ezen azonban nem változtat az a tény, hogy az LSD fantasztikus művészeti alkotásokat hozott létre, mindenekelőtt a zenében: a Deadtől a Jefferson Airplane-ig, a Vanilla Fudge-tól a Pink Floyd-ig, a Buffalo Springfieldtől a Byrdsig, de nem tudta kikerülni hatását a Beatles, Bob Dylan, a Rolling Stones és Janis Joplin sem Ugyanakkor a modern képzőművészetben ez adott új lendületet a lemezborítók és koncertplakátok képi világának, a filmművészetben pedig az Easy Rider (Szelíd motorosok) volt az úttörő egy LSD-mámor víziójának félelmetes megjelenítésével, amelyet kamerájával Kovács László teremtett meg.

Albert Hofmann 1971-ben ment nyugdíjba a Sandoztól. Ettől kezdve idejét a valóságos utazásoknak, írásainak és előadásainak szentelte, amelyek a filozófia és a vallás iránti fokozódó érdeklődéséről tanúskodtak. Egy kis hegyi faluban élt és szinte utolsó éveiig aktív maradt.

Hozzászólások

Magyar tudósok eredménye nyit új utakat a gátlóneuronok működésének feltérképezéséhez

Magyar tudósok eredménye nyit új utakat a gátlóneuronok működésének feltérképezéséhez

A kutatás hozzájárulhat a skizofrénia, a depresszió vagy az epilepszia kezeléséhez is.

Újabb meglepetést okozott a Szaturnusz legnagyobb holdja

Újabb meglepetést okozott a Szaturnusz legnagyobb holdja

A Titan nevű hold izgalmas tájai és különleges anyagai miatt régóta foglalkoztatja a szakértőket.

Robothalak segítségével vizsgálták a halrajokat

Robothalak segítségével vizsgálták a halrajokat

Robothalak segítségével vizsgálták a rajban úszó halak

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A mintegy 225 kilométer széles 16 Psyche a Mars és a Jupiter közötti fő kisbolygóöv egyik legnagyobb objektuma.

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

A kisbolygó a jövőben több alkalommal is elhalad a Föld közelében, a kérdés az, hogy ezek mennyire lesznek közeliek.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket