Négy évtizede volt az első sikeres szívtranszplantáció

Június 24-én, kedden meghalt az első magyar szívátültetett gyerek. A 9 éves Lőrincz Balázson tavaly októberben hajtottak végre szívátültetést. Ez volt az első ilyen jellegű műtét Magyarországon, amelyet gyereken végeztek el. Habár a világon az első sikeres szívátültetést négy évtizede végezték, és azóta jelentős fejlődésen ment keresztül ez a tudomány, a mostanihoz hasonló sajnálatos eseményre még egy ideig számítanunk kell. Az alábbiakban rövid betekintést nyújtunk ennek a gyógyítási módnak fejlődéstörténetébe.

Több évszázados a gondolat, szervátültetéssel gyógyítani betegeket, de ennek sikere sokáig elképzelhetetlen volt, ugyanis az idegen szerv törvényszerűen kilökődött. Az ilyen műtét csak a 20. század közepén került a megvalósítható álmok közé.

A 16. században alakult ki a csatában vagy szifiliszben elvesztett orr pótlásának gyakorlata. Ez úgy történt, hogy az orrát vesztett egyén felkarjából bőrt vettek, és azt varrták a csaták (vagy párnacsaták) áldozatának arcára.

A 19 században a sebészeti eljárások jelentős fejlődésen mentek keresztül, és a sikeres műtétek aránya gyorsan növekedett. Ekkor terjedt el széles körben a fertőtlenítés, és itt ne feledjük megemlíteni Semmelweis Ignác nevét. A fájdalomcsillapítás terén is ekkor jelentek meg új szerek. Néhány veseátültetésre is történt kísérlet, de ezek akkoriban még kudarcra ítélt vállalkozások voltak.

Ez nem is sebészeti kérdés?

A kutatók lassan kezdték gyanítani, hogy az idegen szövettel szembeni immunválasz a sikertelenség oka. Többek között Peter Nedawar angol tudós a II. világháború súlyos égési sérültjein vizsgálta a bőrátültetés mikéntjét, és hamarosan bizonyította, hogy az immunrendszer úgy ront rá a beültetett szövetre, mint idegen betolakodóra.

Az első sikeres veseátültetésre 1950-ben, Illinoisban került sor, de a következő években még kilökődéssel végződött a legtöbb transzplantáció. A legjobb eredményeket akkor érték el, ha egypetéjű iker volt a donor. A kutatóknak be kellett látniuk, hogy nem sebészeti, hanem immunológiai oldalról kell megoldaniuk a problémát.

A szervezet védelmi rendszere, az immunrendszer legfőképp fehérvérsejtekből áll: feladata az idegen anyagok, kórokozók megsemmisítése. A fehérvérsejtek egyik típusa, a B-limfociták antitesteket, vagyis ellenanyagokat termelnek, a másik, úgynevezett T-limfociták közvetlenül pusztítják el az idegen anyagot. A legfőbb gondot az okozza, hogy az immunrendszer nem tudja eldönteni mi a jó, és mi a rossz. Idegennek, „ellenségnek” látja a transzplantátumot.

Az 1960-as évek végére jutottak el oda a tudósok, hogy megoldották, miként lehet harmóniába hozni az idegen szöveteket: sugárzással tönkrezúzták, vagy orvossággal legyengítették az immunrendszert, így megakadályozták, hogy kilökje a számára idegen anyagot. Éppen ezért műtét után nagyon kell vigyázni a fertőzések megelőzésére, ezért a pácienseket speciális, nagyon steril körülmények között tartják. (2007 őszén számos hírműsor bemutatta az új szívet kapott kisfiú műtét utáni képét, amikor még tökéletesen steril körülmények között kellett élnie, hiszen az immunrendszerét „kilőtték”.)

Felgyorsult események

Az első hasnyálmirigy-átültetés 1966-ban történt. Egy évre rá, Thomas Starzl hajtott végre sikeres májátültetést, ami azért számított orvostudományi szenzációnak, mert a vérellátásban és a méregtelenítésben meghatározó szervről volt szó.

1967-ben Cristian Barnard dél-afrikai sebész írta be magát a tudománytörténeti könyvekbe, : Norman E. Shumway munkásságának eredményeit felhasználva végrehajtotta az első sikeres szívátültetést. A műtét után egy fiatalasszony szíve dobogott tovább Louis Washanski fűszeresben. Tizennyolc napig, sajnos nem tovább. A második paciensnek, Philip Blaibergnek az élete már tizenhét hónappal hosszabbodott meg.

Újabb minőségi ugrást jelentett, amikor 1972-ben felfedezték a cyclosporine-t. Ez az anyag gyakorlatilag „letaglózza” az ember immunrendszerét, így igencsak megnő a transzplantáción átesett személyek, főképp a májat és szívet kapók túlélési esélye.
.
A következő mérföldkő egy 1998-as műtét volt. Ekkor négy országból érkezett sebészcsapat 14 órás műtéttel varrta fel egy halott francia alkarját Clint Hallamnak. A műtétet egyébként fura anekdoták kísérik. Hallam például azt állította, hogy munkahelyi balesetben vesztette el kezét, de kiderült, hogy új-zélandi börtönbalesetről volt szó. A műtét előtt a páciens beleegyezett, hogy utána szigorú fizikoterápiás tréningnek veti alá magát, például szigorú „immunbarát” étrendet tart, de nem tartotta be a szabályokat, és 2001 februárjában a szervezet kilökte az idegen kezet. Amputálni kellett.

Maradtak viszont a tapasztalatok. 1998 és 2001 között hat országban kilenc ember kapott új végtagot – hárman két új kezet kaptak – és ezek a műtétek mind sikeresek voltak. (Korábban 1964-ben Ecuadorból már jelentettek kéztranszplantációt, de az nem sikerült. Innen nézve tudjuk nem is sikerülhetett, mert akkor még az immunrendszer „kilövésére” nem volt meg a technika.)

Hol tartunk most?

Az orvosok ma már sikeresen transzplantálják a tüdőt, a szívet, a májat és más szerveket, de sok még a gond. Az átültetett szerv hosszú távon sokszor nem működik. A befogadó szerv limfocitái még hosszú idő múltán is könnyen támadhatják az idegen szervet.

A vegyszerek, orvosságok nagyon drágák, és sok a nem kívánatos mellékhatás is: veseműködéses, vérnyomásos, idegrendszeri rendellenesség. A kutatás mai iránya az immunrendszer szelektív kontrolálása felé mutat.

Másik probléma, hogy hiány van donorból. Betegek és orvoscsapatok várják a lehetőséget, de kevés a szerv. Az USA-ban például évente húszezer halott testből lehetne szerveket nyerni, de csak háromezerből lesz donor.

A sebészeti transzplantáció az a beavatkozás, amikor az élő vagy halott szervezetből kivesznek egy szervet, és azt saját vagy más szervezetbe beültetik.