Nyolc nagy emberi tévedés

A New Scientist amerikai magazin cikke szerint azok is gyakran tévedésben vannak az evolúciót illetően, akik elfogadják tudományos tényként. Ezért összeszedték az evolúciót ismerni vélők körében elterjedt, de valójában alaptalan állításokat.
Néhány éve, a DNS-elemzések korának beköszönte óta tudjuk csak teljesen egyértelműen, hogy az élet páratlan változatosságában is ugyanonnan ered: minden élőlénynek közös az őse. Hogy kétszáz évvel ezelőtt Charles Darwin honnan tudta ezt, s hogyan jöhetett rá az evolúció főbb mozgatórúgóira kulcsfontosságú adatok nélkül, annak ma is csodájára járnak a tudósok. És persze sokan ma sem hiszik el, hogy az élővilágot nem egy gondos kertész, hanem a természetes szelekció alakította olyan tökéletessé, amilyennek tűnik.
A Science amerikai magazin 2005-ös felmérése szerint az Egyesült Államokban az emberek hatvan százaléka nem biztos abban, hogy az embert a természetes szelekció alakította ki, míg Bulgáriában „csak” az emberek fele, Magyarországon pedig a harmada bizonytalan ebben. (A Science
az eredményeket összegző ábrát kölcsönadta a National Geographicnek.)
Gyakran tévedésben vannak az evolúciót illetően azok is, akik elfogadják tudományos tényként. Lássuk az elterjedt alaptalan állításokat!
1. Minden tulajdonságunknak értelme van
„Miért töltjük olyan sokan a tévé előtt az estét mirelit vacsorával? Talán a tévé a modern kori megfelelője a tűz körüli ücsörgésnek, s a műanyagból előbányászott étel a természetes következménye az emberiség sok százezer éves evolúciójának, mint nemrégiben egy kutató megállapította?” – teszi fel a kérdést a magazin, ezzel ábrázolva, milyen könnyű is totális baromságokat kitalálni abbéli igyekezetünkben, hogy az evolúcióra vezessünk vissza mindent.
Pedig nem mindennek van „értelme”. Klasszikusan ilyen az emlős hímek mellbimbója: nem használják semmire, de mégis van, valószínűleg azért, mert nem nagy egy mellbimbó legyártásának költsége a szervezeten belül, s nem volt szelekciós nyomás a gén kikapcsolására vagy kiszórására.
Nagyon nagy a variáció az emberek között a szaglóképesség terén is. Van, aki gyerekkorára is szagemlékekkel tekint vissza, s van, aki a legkitartóbb szipogással sem érzi a rózsa illatát. Ennek valószínűleg szintén semmi köze a természetes kiválasztódáshoz: a szaglást szabályozó gének véletlen mutációja állhat a dolog hátterében.
Arról nem is szólva, hogy a gének sem függetlenek egymástól. Ha van egy nagyon hasznos gén, amely a szelekciós nyomás alatt elkezd terjedni az adott faj népességében, könnyen magával sodorja azokat a géneket, amelyek a közvetlen környékén vannak a DNS-ben – még ha utóbbiak enyhén negatívan is hatnak.
Rengeteg példa van arra is, hogy a törzsfejlődés korábbi fázisaiban hasznos tulajdonságok a nyakunkon maradnak, pedig ma már haszontalanok vagy veszélyesek is. Ha a természet tökéletesen működne, a bölcsességfogainkat elveszítettük volna akkor, amikor az agyunknak több helyre lett szüksége a koponyában. Na és a vakbél? „Elég egyértelmű bizonyítékai vannak annak, hogy vakbél nélkül jobbak a túlélési esélyeink, mint vakbéllel.”
2. Az evolúció elméletét nem lehet hitelesen cáfolni
Hogyne lehetne. Nem kell hozzá más, csak egy-két példa, amely szembemegy az evolúció működésének fő szabályával, miszerint a törzsfejlődés úgy néz ki, mint egy növény gyökere: a gyökér egyik oldalán lévő oldalág és a másik oldalán lévő oldalág nehezen tudna keveredni. Magyarán ha találnának a kutatók egy emlőst, amely tollakat növeszt, vagy struccfélét, amely szoptat, rögtön összedőlne az egész elmélet. (Az emlősök és a madarak a „gyökér” két külön ágán vannak, s a fejlődésük utolsó közös pontja nagyjából háromszázmillió évvel ezelőtt volt.)
Úgyszintén megrengetné a darwinistákat, ha valamiképpen kiderülne, hogy minden eddigi kutatási eredmény dacára a Föld nem négy és fél milliárd éves, hanem nagyságrendekkel fiatalabb. Az evolúcióhoz ugyanis idő kell, rengeteg idő.
3. A természetben nincs lehetetlen
„Sokszor úgy tűnik, mintha a természet már az emberek eljövetele előtt mindent feltalált volna, amit fel lehetett találni, beleértve a kereket is” – írja Michael LaPage, a New Scientist-cikk szerzője. Ugyanis egyebek között a tatuk, a hernyók és bizonyos szalamandrák is gombócba gyűrik magukat, és „elgurulnak” veszély esetén.
De vannak olyan tulajdonságok, amelyek bármilyen hasznosak lennének is, kizárt, hogy kifejlődjenek. Ilyen például a miniatűr rádióadóvevő. A gazelláknak kétségkívül jól jönne, ha leadhatnák egymásnak a drótot a ragadozó közeledtéről, mégsem alakulhat ki soha. Az evolúció egyik alapvető szabálya ugyanis az, hogy az adott tulajdonságnak kialakulása mindegyik fázisában – generációkon át – hasznosnak kell lennie. Ha nem így történik, akkor logikus módon eltűnik a génkészletből.
Na most egy félig kész rádióvevő vagy a ragadozók távol tartására alkalmas géppisztoly csöve ugyan mire lenne jó? Tehát az „útközben haszontalan” tulajdonságok kialakulása jelenlegi ismereteink szerint nem túl valószínű.
4. Minden mindig egyre bonyolultabb lesz
Bár sokáig ezt hitték a tudósok, nem így van. Korábban azt hitték, hogy az a kivétel, hogy a fény nélküli barlangba szorult szalamandra szeme „visszafejlődik”, ma már tudják: ez a szabály. „Úgy tűnik, alaposan alulbecsültük, mennyire minimalista az evolúció” – állapítja meg a New Scientist. Sőt egyre több élőlényről derül ki, hogy ősei között nála bonyolultabb példányok is voltak. Így például a tengeri csillag ősének volt agya, a tengeri csillagnak nincs. Miért nem volt rá szüksége? Nem tudni. (Új kísérletek szerint az intelligenciának is „ára” van: muslincakísérletekből kiderült, hogy az okosabb muslincák eleve rövidebb ideig élnek, és még a koplalást is kevésbé bírják.)
5. Az evolúció eredménye maga a tökély
A természetfilmeket nézve minden állat tökéletesnek tűnik, mindennek oka és értelme van. A valóság azonban bizony tökéletlen.
A pandák esetlen „hüvelykujja”, amellyel a bambuszt fogják, valójában a csukló egyik módosult csontja, míg a valódi hüvelykujj csontja beépült a mancsba. Ha nem így történt volna, sokkal ügyesebbek lennének. A cápák – energiát pazarolva – kénytelenek úszni, ha egy helyben akarnak maradni.
A természetes kiválasztódás nem is igényli az élőlényektől, hogy tökéletesek legyenek. Csupán annyit kell elérniük, hogy legalább olyan ügyesek legyenek, mint versenytársaik. Az evolúció eszköztára korlátozott, ha azt is figyelembe vesszük, hogy szeret „hozott anyagból” dolgozni, így lett az embernek tíz ujja – ennyi csont tartotta őseink uszonyát.
A gyakori mutációk miatt néha elvész egy-egy hasznos tulajdonság. Plusz a szelekció természete az, hogy ha sikerül rátalálni egy nem túl jó, de működő tervrajzra, akkor az nagy valószínűséggel meg is marad. Jó példa erre a gerincesek szemében a vakfolt, ahol az idegek átfutnak retinán.
6. Nem számít, ha nem mindenki hisz az evolúcióban
Az egyének szintjén természetesen nem baj, ha valaki nem hisz az evolúcióban. „A nyugati civilizáció sikerei a tudományra és a technológiai fejlődésre alapulnak, arra, hogy megértjük és változtatni tudjuk a világot” – magyarázza a magazin. A szerző szerint a a világ vezetői alkalmatlanok a vezetésre, ha képtelenek elfogadni azt a „hegynyi” bizonyítékot, amely az evolúció mellett szól. „Hogyan tudnák akkor a klímaváltozásra utaló árnyaltabb bizonyítékokat mérlegelni?”
7. Az evolúció kutatásával nem lehet előre jelezni a világ változását
A csillagászok akár húszmilliárd évre előre is nagyjából meg tudják jósolni, hogy mi fog történni az univerzumban, a biológusok már akkor bajban vannak, ha azt kell megtippelniük, mi lesz húsz óra múlva a Petri-csészében lévő baktériumokkal.
Az evolúció irányát azért is nehéz kitalálni, mert „ha visszatekernénk az órát négymilliárd évvel, és megnéznénk, hogyan fejlődik ki újra az élet a Földön, könnyen lehet, hogy egész másképp alakulna”. Ebben ugyanis véletlenszerű tényezők is közrejátszottak. Ha például nem irtja ki a dinoszauruszokat egy becsapódó meteor, akkor biztosan mások lennének a bolygó intelligens fajai.
Ám ez nem jelenti azt, hogy semmit sem lehet az evolúcióról szóló ismereteink alapján megjósolni. Már Darwin azt mondta: az evolúcióból az következik, hogy sok fosszíliát fognak találni. És tényleg… De persze ezenkívül is lehet hasznosítani az evolúció tanulmányozásából származó ismereteinket. Így például a rovarirtó-termelésre szakosított génmódosított növények esetében előre lehet tudni, hogy hamarosan olyan rovarok tenyésznek majd a környékükön, amelyek a rovarirtónak ellenállnak, hacsak szelekciós ismereteinket hasznosítva nem jövünk rá arra, hogy vegyesen kell ültetni ezeket a „normális” növényekkel. Így ugyanis nem alakul ki az ellenálló rovarfaj.
8. Az evolúciót egyedül a természetes szelekció hozza létre
A véletlennek sokszor majdnem ugyanakkora szerepe van az evolúcióban, mint a természetes kiválasztódásnak. A DNS-ünket egyfolytában támadás éri: vegyszerek sora és radioaktív sugárzás bombázza. Így minden emberi embrió körülbelül száz vagy több mutációt hordoz a génjeiben. A természetes szelekció a legtöbb olyan változást kiszűri, amely igazán veszélyes lenne, egy más részük pedig a DNS úgynevezett csendes szakaszain történik, tehát nem hoz látványos változást. A legtöbb semleges változás eltűnik idővel, de néhány megmarad – merő véletlenségből. Erre persze kicsi az esély, de annyi mutáció történik, hogy óhatatlanul hoz ilyen véletlen változásokat.
Ezt a hatást fokozza, ha egy faj a kihalás szélére kerül, hiszen ilyenkor sokkal kisebb a populáció génkészlete, s így könnyebben terjednek a véletlen változások. Hasonló helyzetben volt például a homo sapiens is körülbelül tízezer évvel ezelőtt.
Szerző: Dóra Melinda Tünde
Forrás:www.zona.hu