Tanulságos túlvilág

ÍRTA IFJ. VITRAY TAMÁS
FÉNYKÉPEZTE HAJDU ANDRÁS

Bizony, egynémely élelmes és erős gyomrú alakok friss tetem után járták a temetőket a 18. század elején. Főként Londonban ténykedtek a testrablók, s jól is kerestek, sokkal jobban, mint a bérmunkások. Ha tetten érték őket, gyarmati fegyencélet várt rájuk, ám elég volt a sírnál hagyniuk a halott ingóságait, ruháját, és már rablással sem lehetett megvádolni őket. Akik pedig mindezért fizettek, nem holmi elvetemült gazemberek voltak, hanem tudni és tanítani akaró orvosok, pontosabban: anatómusok.

„Érdekes, hogy a nyugati kultúrában bukkant föl igazában ez a rendszerező hajlam, ez a tudásvágy. Nem holisztikus formában tekinteni a dolgok mélyére, miként a keleti tudományokban szokás, hanem belemenni a részletekbe – kezdi dr. Csillag András professzor, tárlatvezetőm az Anatómiai Intézet múzeumában. – Valószínűleg nem véletlen, hogy az első rovargyűjtők, akik szépen fölgombostűztek és leírtak ezer meg ezer rovart, európai tudósok voltak. Ilyen szempontból valamelyest az anatómus is a gyűjtőre hasonlít, mert minden részletet katalogizál, csak éppen az emberi test belsejében.”

A tárlók között járunk a száztíz éves épületben. Voltam én valaha biológus, láttam, boncoltam egyet és mást. Csakhogy az ember – külön eset. Nehezebb, mélyebb élmény. Körbenézek, nagyjából ráismerek mindarra, ami a polcokon sorakozik. Sejtem, mi honnan vétetett. Borzongatóan szép itt minden. Egyszer már leszálltam az Üllői úti túlvilág bugyraiba, azóta nem hagy nyugodni a kép. Látnia kell mindenkinek – mondogattam magamnak azóta is – mily rettenetesen gyönyörű az ember benseje.

Csillag professzor tapasztalta már eleget ezt a hatást: „Lélektani szempontból az anatómia nagyon erősen befolyásoló tárgy volt és marad mindig. Az orvostanhallgató itt találkozik első ízben az emberrel a maga teljességében. És a halállal is először találkozik. A halállal, amellyel majd egész életében viaskodni fog.”

HOLTAKAT tanulmányozni – legalább négy és félezer éves ez a história. Amennyire tudható, Kínában és Egyiptomban kezdődött. Huang Ti kínai császár anatómiakönyvet már írt, de a konfuciuszi tiltást követve nem nyitott föl halottat. Az egyiptomi balzsamozók kiemelték a holtak belső szerveit, ám a gyógyító papok csak a sebek ellátása okán foglalkoztak a test belső viszonyaival.

Az orvoslás tudományának megteremtője, az i.e. 4. században élt görög Hippokratész sem boncolt embert, így anatómiai meggondolásait tekintve sokban tévedett. A fordulat száz esztendővel később, Alexandriában következett be.

Két görög orvos kezdett tudományos céllal emberi tetemek feltárásába, elsőként Herophilosz, majd valamivel később Eraszisztratosz (valószínűleg hivatalos jóváhagyással). Előbbi, mint egyes források tudni vélik, százával boncolt hadifoglyokat, utóbbi pedig az elhunyt betegek szerveit vizsgálta a kór nyomai után kutatva. Újabb négyszázötven év telt el, mire feltűnt a római Galénosz. Ő sem nyitott fel halottat, csak majmot és sertést, amellett gladiátorok orvosaként tevékenykedett. Az orvoslás addigi eredményeit egybefoglaló hatalmas életműve jórészt elveszett, a fennmaradt ezer oldal azonban bizonyítja csonttani ismereteit és felfedezéseit.

„Az orvosnak, bármilyen diszciplínát művel, rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy látja az emberi test belsejét, mintha csak üvegszoborba tekintene. Ismeri a szervek és szervrendszerek összefüggéseit, a mögöttük rejlő mikroszkópos nagyságrendű struktúrákat, és tudja azt is, hogy ezek a struktúrák hogyan jöttek létre az egyedfejlődés során. Csak így értheti meg a minderre épülő többi tudományt – mutat körbe Csillag professzor. – Az anatómusok nem azért másszák meg az Everestet, mert ott van, hanem mert szükségük van az Everestre. Tovább azonban nem másznak. Nekik nem a sportteljesítmény fontos, nem azt akarják, hogy a hallgató száz meg száz ágát felismerje egy-egy érnek. De amiről úgy gondolják, hogy az általános orvosnak tudnia kell, abból nem engednek.”

A teljes cikket a National Geographic magazin 2008.augusztusi számában olvashatja el.