Arábiai Lawrence
1888. augusztus 16-án született Arábiai Lawrence brit katonatiszt, régész, író. Rejtélyes személyisége, kalandos haditettei és szokatlan életvitele révén számos könyv és film hőse lett.
Thomas Edward Lawrence alezredes, közismert nevén Arábiai Lawrence az észak-walesi Tremadog-ban született, a brit középnemességhez tartozó Sir Thomas Robert Tighe Chapman és Sarah Junner nevelőnő törvénytelen gyermekeként. Kiváló eredménnyel végzett Oxfordban, majd szentföldi és iraki ásatásokon vett részt. Munka mellett gyalog járta be Arábiát, s kollégái rosszallását kiváltva összebarátkozott a helybéliekkel, megtanulta a nyelvet. 1916-ban ismét az Arábiai-sivatagba küldték, összekötőnek a török uralom ellen fellázadt Fejszál al-Huszein sejk mellé. Lawrence elérte, hogy a felkelés a brit érdekeknek megfelelően alakuljon, az arabok folyamatos támadásaikkal jelentős török csapatokat kössenek le. A harcok során többször megsebesült, 1917-ben a törökök elfogták és mielőtt megszökött, homoszexuális őrei többször megerőszakolták.
A háború után a párizsi béketárgyalásokon az arab, majd a brit delegáció tagjaként hasztalanul érvelt az egységes arab állam létrehozása mellett, Szíria, Irak és Palesztina brit, illetve francia mandátumterület lett. A fáradt és csalódott Lawrence Oxfordba ment tanítani, de amikor 1921 elején Irakban lázadás tört ki, visszahívták, s ő elérte, hogy a terület autonómiát kapjon. 1923-ban pilótának helyeztette át magát, a feltűnés elkerülése érdekében Pakisztánba. Ekkor unaloműzésből és pénzkereset céljából lefordította angolra az Odüsszeiát és kiterjedt levelezése mellett (még a sivatagban is naponta több levelet körmölt) több könyvet írt.
1935-ben angliai otthonába vonult vissza, de nem sokáig élvezhette a pihenést. 1935. május 13-án két kerékpárost akart kikerülni motorjával, de elvesztette uralmát a jármű felett és kiröpült a nyeregből. Súlyos fejsérüléseibe hat nappal később belehalt – érdekesség, hogy balesete nyomán fejlesztették ki a bukósisakot.
Napjainkban leginkább az 1962-ben forgatott Arábiai Lawrence c. filmből ismert, ahol Peter O’Toole személyesítette meg. Lawrence-et az arab világban a mai napig árulónak, rosszhiszemű brit ügynöknek tartják, ismertsége közel sem akkora, mint Nyugaton.