Látványos naplementét okoz nálunk is egy vulkánkitörés

Szöveg: Landy-Gyebnár Mónika
Fotó: Ladányi Tamás

A Kasatochi vulkán egy mindössze 314 méter magas, kb. 3 km-es átmérőjű, 750 méteres krátertóval rendelkező lakatlan szigetecske, amelynek néhány kitörése ismert a történelmi időkből. Augusztus 7-én kezdődött az alaszkai Aleut-szigetívhez tartozó vulkán robbanásos kitörése. Mivel a környék rendkívül gyéren lakott, így vizuális észlelés nem volt a kitörésről. A műholdas érzékelést felhőfedettség tette nehezebbé. Azonban a sztratoszféra gázait mérő műholdak már látták e kitörést, s hamarosan híre ment. Az ismertté válás oka egyrészt, hogy a kitörés veszélyeztetheti a légi közlekedést, másrészt a következő napokban egyre nagyobb területeken eredményezett látványos égi jelenséget. A kitörés során a légkörbe jutott kén-dioxid néhány nap alatt Kanada és az USA területén okozott nagyon látványos égképeket, majd lassaként elérte Európát, ahol az első igazán látványos fotókat augusztus 30-án készítették – ám már napokkal korábban voltak jelei a vulkáni anyagok okozta égkép-változásoknak.

A sztratoszféra alsó határa a földrajzi szélességgel változik: míg az Egyenlítőnél 15-16km, addig a sarkvidékeken jóval lentebb, mintegy 8km magasságban van. Ha a Kasatochi kitörési felhője kb. 11-12km magasságig jutott, akkor bizony bejutott a kitörési felhő anyaga a sztratoszférába, onnan pedig lassan tud csak kiürülni. A műholdas mérések adatai szerint a Kasatochi kitörési felhője 11-12km magasba vitte a kén-dioxidot, s ebben a magasságban a légkör jó ideig meg is tartja .

A Vénusz fotózását körítette a színes égbolt a kenesei Marina Portból.

A kén-dioxid kénsavvá alakulva aeroszolként viselkedik, s mennyiségétől függően hozza létre az égi látványosságokat. A Kasatochi kitörése során mintegy 1, 5 millió tonna kén-dioxid jutott a sztratoszférába. Összehasonlításul: a Pinatubo 1991-es kitörése során mintegy 20 millió tonna SO2 került a légkörbe, ráadásul jó kétszer magasabbra, mint a jelen kitörés esetében. Míg a Pinatubo a kitörés mérete és az Egyenlítőhöz közeli volta okán hónapokon át, globálisan látványos égképeket produkált, addig a Kasatochi-kitörés legfeljebb csak az északi féltekén okoz változást.

A sztratoszférában a kén-dioxidból képződött aeroszol a fény szórásában játszik szerepet. Mivel nagy magasságban van a réteg, így elsődlegesen a napkelte – napnyugta időszakában jelentkezik a látványosság, olyan időpontokban, amikor a Nap a horizont alatt tartózkodik, de a fénye a sztratoszférába már eljut. Ezen időszakokban a fény kék-zöld összetevői kiszóródva utat adnak a vöröseknek, ahogy egy normál naplemente vagy napkelte esetében is. Azonban a sztratoszféra megvilágítási időpontjai miatt lényegesen látványosabb a viszonylag sötét égbolton kirajzolódó színes, ragyogó (szinte világító) régió. Ezért a színvilágért a Rayleigh-szórás a felelős.

Amikor a Nap már magasabban van, eléri a horizontot, s a megvilágítás általánosabb lesz, a kontrasztos színek helyett egy kiterjedésében hasonló, ám fehéres (de mindenképp világos) színű, párhuzamos szálakból, sávokból álló „felhő” válik láthatóvá: ez voltaképpen maga a vulkáni anyag, amely a sztratoszférában rétegződik, s a színéért – ahogy az időjárás alakításában részt vállaló felhők fehérségéért is – a Mie-szórás felelős.

A sztratoszférában lévő vulkáni eredetű anyagok kétféle úton tűnnek el onnan: UV-sugárzás hatására elbomlanak, vagy a futóáramlatok (jet stream) keverő hatására átkerülnek a troposzférába. A futóáramlatok a troposzféra felső határán a Földet körberobogó, nagyon erős szelekkel járó légköri áramlatok.

A hazánkban is megfigyelt rendkívül látványos égképek a napkeltét kb. egy órával megelőző és a napnyugtát követő szokatlan fények, korai hajnal- és késői alkonypír; a még vagy már a horizont alatt tartózkodó Nap esetében pedig erősen fénylő, narancsos-vöröses égbolt, amely felett rószíszín árnyalatú, kevéssé fénylő de kiterjedtebb terület látható. A Nappal szemközti égbolton a horizont felett élénk rózsaszínű sáv jelenik meg, amely szintén a vulkáni aeroszol hatására sokáig látható marad.

„Napfelkelte előtt lettem figyelmes a
bíborra színeződött horizontra és
vízfelszínre, miközben a holdsarló
M44 együttállást fotóztam. Később
igazolódott a vulkanikus eredet.”

Egy képet nagyobb felbontásban is megtekintheti a Nap képe rovatunkban >>