Új remény az emlőrák kezelésében

Becslések szerint minden nyolc nőből egyben emlőrák alakul ki. Magyarországon 2006-ban 7585 új esetet ismertek fel, 2005-ben 2109-en haltak meg ebben a betegségben.
Az emlőrák okait nem ismerjük, mindazonáltal több olyan faktort ismerünk, amelyek megnövelik a nőkben betegség kialakulásának kockázatát. Az emlőrák rizikófaktorai között szerepel az életkor, a családi anamnézis és számos, a belső elválasztású mirigyek funkciójával kapcsolatos faktor is (pl. a korai menstruáció, a késői menopauza, az idősebb életkor az első terhesség idején). Bizonyos genetikai tényezők, az alkoholfogyasztás és egyéb faktorok is befolyásolják a kockázatot.
A daganatos betegségeknél több stádiumot különböztetnek meg, a prognózis és a kezelés a betegség valamennyi stádiumban jelentősen különbözik, ezért a korai és a metasztatikus (áttétes) emlőrák elkülönítésének nagy jelentősége van. Az emlőrákos betegek csaknem felében áttétes betegség alakul ki. Ha az emlőrákot a metasztázis (áttét) megjelenése előtt fedezik fel (stádium I, II, vagy III) akkor korai stádiumú vagy primer emlőrákról beszélnek. A stádium III-ban szoktak helyileg előrehaladott emlőrákról is beszélni. Amennyiben az emlőrákot akkor fedezik fel, amikor már távoli helyekre is átterjedt (stádium IV), akkor a betegséget előrehaladott vagy metasztatikus emlőráknak nevezik. Mivel a prognózis és a kezelés a betegség valamennyi stádiumában jelentősen különbözik, a primer és a metasztatikus emlőrák elkülönítésének nagy jelentősége van. Az áttétek leggyakrabban a tüdőben, a májban, a csontokban és az agyban jelentkeznek, bár a szervezet egyéb területei is lehetnek érintettek. A diagnózis felállítását követően az átlagos túlélés 24-36 hónap. A betegek igen kis százaléka él 5 évig, vagy ennél hosszabb ideig. Bár jelenleg nincs olyan módszer, amellyel a metasztatikus emlőrákot gyógyítani lehetne, a betegség ún. palliatív kezelésre is reagál. A palliatív kezelés célja a tünetmentesítés és a túlélés meghosszabbítása, a szövődmények megakadályozása, és a beteg jó általános állapotának, életminőségének fenntartása, amíg csak lehetséges.
Az emlőrák első tünetei
A kezelésben alkalmazott biológiai célzott terápia sikeres bevezetése ellenére szükség van további kezelési lehetőségekre is, mivel a betegek jelentős hányadánál az emlőrák a meglévő kezelés mellett is kiújul vagy rosszabbodik. Az ő számukra jelenthet áttörést az a nemrég törzskönyvezett új készítmény, amely egyidejűleg képes gátolni a daganatos sejtek több receptortípusának működését, és ezáltal több ponton tud beleavatkozni a tumoros sejt kóros folyamataiba. A készítmény molekulája elég kis méretű ahhoz, hogy be tudjon hatolni a daganatos sejt belsejébe, és kölcsönhatásba lépjen az ott lévő receptorok komponenseivel, így ezek gátlásával megakadályozza a tumorsejtek kontroll nélküli szaporodását. További lényeges szempont, hogy a szájon át alkalmazható gyógyszer alkalmazásával fokozható a beteg együttműködési képessége, szemben a kórházi infúziós kezeléssel.
Kapcsolódó cikk:
Mikor alakul ki emlőrák a genetikailag erre hajlamos nőknél?