Elkészült a gyapjas mamut géntérképe
Egy amerikai és orosz kutatókból álló csoportnak mamutszőrből sikerült meghatározniuk a 10 000 éve kihalt hatalmas ormányosok majdnem teljes genomjának bázissorrendjét. Ez az első alkalom, amikor ilyen pontossággal sikerült feltérképezni egy kipusztult állat örökítő anyagát. Felvetődik a kérdés: föltámasztható a mamut?
Noha a kutatók kísérleteik során több, mint 4 milliárd DNS-bázis sorrendjét határozták meg, jelenleg csupán 3, 3 milliárd bázist – ami valamivel nagyobb, mint az emberi genom – társítottak a mamut genomjához. Lehet, hogy a fennmaradó DNS egy része is a mamuthoz tartozik, de a többi rész
valószínűleg más szervezetekhez (baktériumokhoz, gombákhoz) kapcsolható, amelyek szennyeződésként kerültek a mintába. A csoport összehasonlításként az afrikai elefánt vázlatos genomszekvenciáját használta a szennyeződések elkülönítéséhez. (Az elefánt genomjának teljes feltérképezésén még most dolgoznak más intézetek kutatói.)
A mamutok és az elefántok közeli rokonok A kutatók korábban már meghatározták a gyapjas mamut teljes mitokondriális genomjának szekvenciáját, amely a mamut nagyjából 20 000 génjéből csupán 13-at kódol. (A mitokondrium a sejt önálló DNS-sel rendelkező energiatermelő alkotórésze.) A mostani vizsgálatban a mamut sejtmagjának genomját szekvenálták,
]amely egy élőlény megjelenésének összes genetikai meghatározóját kódolja. Az eljárásokkal ismereteket szerezhetünk a három ismert elefántfaj – az afrikai, az indiai elefánt és a gyapjas mamut – evolúciójáról. A tudósok a genetikai elemzések alapján kimutatták, hogy a gyapjas mamutok sokkal közelebbi rokonai a mai elefántoknak, mint azt korábban feltételezték.
A csoport jelenleg a mamutok kihalását magyarázó genetikai jeleket kutatja. Ilyenek lehetnek például betegségekre utaló virális szekvenciák, vagy a beltenyésztés miatt fölhalmozódó genetikai mutációk. Az új adatok azt is lehetővé teszik a Penn State kutatói számára, hogy kiderítsék a mamut néhány egyedülálló sajátosságának – például a rendkívül hideg környezethez való alkalmazkodás – genetikai hátterét.
Föltámasztható a mamut?
A Penn State kutatócsoportjának sikere újra fölveti a kérdést: életre lehet-e kelteni a rég kihalt állatokat, így például a mamutot. Az egyik fő akadályt az állat pusztulása után bekövetkezett genetikai károsodások jelentik.
Egy ausztrál kutató szerint az egész módszer ahhoz hasonlít, mintha egy autót próbálnánk összeállítani az alkatrészek 80 százalékából, ráadásul tudjuk, hogy a meglevő alkatrészek egy része is hibás.
Ráadásul még ha teljes egészében rendelkezésünkre áll az élőlény genomja, mindig ott a probléma, hogy megállapítsuk, mi az igazi mutáció és melyik eltérés származik szekvenálási hibából vagy DNS-károsodásból.
Ha mégis sikerül az eddigi problémákat leküzdenünk, ott tornyosul előttünk a következő akadály: hogyan állítsunk elő mesterséges kromoszómákat. Az már szinte csekélység, hogy egyelőre azt sem tudjuk, hány kromoszómája volt a mamutnak.
A másik – elméleti – lehetőség, hogy a ma élő elefántok génállományát módosítjuk a mamutgének bejuttatásával. Ez sem sokkal egyszerűbb feladat, mint az imént ismertetett eljárás. Egyrészt pontosan kell ismerni, mely gének egyeznek és melyek különböznek a két állatfajnál. Másrészt olyan génközvetítőket (plazmidokat) kellene kifejleszteni, amelyek bejuttatják a kiválasztott mamutgéneket az elefánt genomjába.
Úgy tűnik, egyelőre meg kell békülnünk a gondolattal, hogy csak képen vagy rekonstrukciókon, esetleg preparátumok formájában láthatunk mamutokat, állatkertben vagy a természetben nem.