A geológia a globális felmelegedés elleni harc szolgálatában

A New York-i Columbia egyetem két kutatója, Peter Kelemen és Juerg Matter az Ománi-sivatagban végzett terepmunkája alkalmával jött rá arra, hogy az ott földfelszínre bukkanó peridotit természetes módon érintkezésbe lép a levegő, illetve a talajvíz szén-dioxid tartalmával. A reakció hatására megbomlik a kőzet felülete, illetve a peridotit mészkővé vagy márvánnyá alakul át. A terepi megfigyelések adták az ötletet arra, hogy az ipari tevékenység eredményeként a légkörbe jutó üvegházhatású szén-dioxid mennyisége is csökkenthető lenne a peridotit alkalmazása révén.

Gazdaságossági megfontolások alapján azonban nem a megszokott módszert javasolják – azaz nem a kőzetet kellene az erőművekhez szállítani, hogy ott egyfajta füstszűrőként használják azt fel –, hanem magát a szén-dioxidot lenne érdemes vezetéken a peridotit-lelőhelyhez eljuttatni, és azt meleg vízzel elegyítve a kőzettestbe injektálni. További energia befektetésre nem is igen lenne szükség, mivel maga a reakció is hőt termel, ami elősegíti a kőzet bomlasztását, és így újabb régiókba juthat el a folyamatosan bepumpált vízben oldott gáz, illetve a mélységgel természetes módon is nő a hőmérséklet. A kutatók szerint a folyamat ugyan mikroföldrengéseket is kiválthatna, de ezeket az emberi érzékszervek nem érzékelnék.

A peridotit a földköpenyt alkotó magmás eredetű kőzetek gyűjtőneve, amelyek többnyire legalább 20 kilométer mélységben helyezkednek el, de tektonikai törések mentén a felszínre nyomulhatnak. Ez a helyzet Ománban is, ahol mintegy egyötöd magyarországnyi területet foglal el az 5 kilométer vastagságú exhumálódott peridotit. Ez a masszívum egymaga el tudná nyelni a Föld széndioxid-kibocsátásának egynyolcadát.

Nagy kiterjedésű felszíni peridotitmezők találhatók még Pápua-Új-Guineán és Új-Kaledóniában, valamint a görög és a dalmát partok mentén, kisebbek pedig az Egyesült Államok nyugati részén, Észak-Afrikában, Oroszországban és Spanyolországban.

Az ománi lelőhely elhelyezkedése igen szerencsés, hiszen a Perzsa-öböl a világ elsőszámú kőolaj-és gázkitermelő térsége, ahol sorra nőnek ki a földből a gáztüzelésű erőművek. A bennük képződő szén-dioxidot tehát viszonylag kis távolságra kellene elszállítani. Az ománi állami olajtársaság már érdeklődött is a módszer iránt, s remélhetőleg a térség más olajtermelő országai is követik a példájukat.

A kutatás a továbbiakban egy másik kőzetre, a bazaltra fókuszálódik, amely a peridotithoz hasonlóan rendelkezhet széndioxid-elnyelő tulajdonságokkal. 2009 tavaszán meg is indulnak az első terepi kísérletek az izlandi bazaltmezőkön.

Horváth Anikó