Tükörrel látó halat találtak

A tenger mélye rengeteg meglepetést tartogat. Ilyen a négyszemű kísértethal is, amely az első olyan gerinces, amely szemének alsó részében a fény fókuszálására nem lencsét, hanem tükröt használ.
Egyes mélytengeri halaknál teleszkópra hasonlító, csőszerű, fölfelé néző szem fejlődött ki. A mélytenger legfontosabb fényforrásai maguk az élőlények: mintegy 80%-uk bocsát ki fényt biolumineszcencia által. Azért, hogy a teleszkópszemű halak ezt a zömmel lentről jövő fényt is érzékeljék, a teleszkópcső oldalán kialakult egy „második szem”, azaz egy lefelé néző nyílás is. Ezekkel a nyílásokkal azonban az állatok csak egészen homályos fényérzékelésre képesek, mivel egészen mostanáig nem találták bennük képalkotó lencsét vagy más, képalkotásra alkalmas fénytörő szervet.
Kísértet a hálóban
Német tudósok Szamoa és Új-Zéland között tavaly fogták ki a maximum 25 centiméteresre megnövő, rendkívül megnyúlt testű és hasúszójú, áttetsző fehér kísértethalat.
Ez annyira ritka lény, hogy a kutatóhajón senki sem tudta azonnal, pontosan mi is az. Ron Douglas, a londoni City University kutatója elmondta, elsősorban az keltette fel a figyelmét a különös élőlénnyel kapcsolatban, hogy úgy tűnt, mintha négy szeme lenne, pedig ilyen a gerincesek közt – jelen tudásunk szerint – nem létezik. Valójában a később beazonosított kísértethalnak (Dolichopteryx longipes) is csupán két szeme van, de mindkét szem két részre oszlik: az egyik fölfelé a másik lefelé néz.
Lencse helyett apró tükrök
A hal teleszkópszemének fölfelé néző csövében teljesen hagyományos lencse ül. Az igazi meglepetést a szem lefelé néző része okozta a kutatóknak.
A csoport vizsgálatai alapján kiderült, hogy a „második” szemben több ezer, kissé eltérő szögekben beállított tükrökként működő, parányi fényvisszaverő kristály fókuszálja a fényt a retinára. Ez teljesen különbözik a jellegzetes halszemtől, amelyben – az emberi szemhez hasonlóan – egyetlen lencse töri meg és fókuszálja a fénysugarakat. A kutatók számítógépes szimulációval kimutatták, hogy a kísértethal tükrös szemrészével is élesen lát.
Más teleszkópszemű halak különféle optikai megoldásokat használnak, hogy oldalt és lefelé nézhessenek, de ezek a mechanizmusok képtelenek éles képpé fókuszálni a fényt. A kutatócsoportnak a Current Biology szakfolyóiratban megjelent cikke szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a kísértethal nemcsak az egyetlen tükörrel látó gerinces, de az egyetlen mélytengeri hal, amely felfelé és lefelé nézve is éles képet alkot a szemével.
Forrás: BBC News
Fotó: Tammy Frank
Kapcsolódó cikkek: