A valaha felfedezett legnagyobb kígyó maradványai kerültek elő

Az őshüllő csontjai Kolumbia legnagyobb külszíni szénbányájában kerültek elő, s a Floridai Egyetem végzős hallgatói figyeltek fel még 2007 elején a csontok szokatlan méretére a leletek kicsomagolása közben. A legépebben megmaradt csigolyákat összehasonlították egy ma élőp 5, 2 méteres anakondáéval (ez látható a fotón is). Míg az anakonda csigolyája akkora volt, mint egy ezüst egydolláros, az ősmaradvány egy nagy grépfrút méretének felelt meg. Összesen 180 csigolya és bordacsont került elő, amelyek mintegy két tucat kígyóhoz tartozhattak.

A tudósok Titanoboa cerrejonensisnek nevezték el az őshüllőt. Méretei gigantikusak voltak: a számítások szerint hossza mintegy 12, 8–13, 5 méter lehetett, súlya pedig meghaladta az 1100 kg-ot. Ezzel mintegy 3 és fél méterrel szárnyalta túl az eddig felfedezett legnagyobb kígyó méreteit, amely Egyiptom területén élt, kb. 40 millió évvel ezelőtt. A Dél-Amerika trópusi területein ma élő jóval „karcsúbb” óriáskígyók, a boák és az anakondák „csupán” 6–6, 5 méter hosszúak (a Délkelet-Ázsiában fellelt legnagyobb piton hossza viszont csaknem10 méter volt).

A Titanoboa cerrejonensis 58–60 millió évvel ezelőtt, a harmadidőszak elején, a paleocén korban élt. Abban az időben ez a faj lehetett a legnagyobb termetű szárazföldi állat. (A hossza egyébként megegyezett a legnagyobb ismert Tyrannosaurus rexével, amely a legtöbb dinoszaurusszal egyetemben éppen a Titanoboa cerrejonensis fénykorát megelőzően, mintegy 65 millió éve, a kréta időszak végén halt ki.) A maradványok felfedezése azért is volt korszakalkotó, mert a 65–55 millió évvel ezelőtti időszakból korábban nem kerültek elő gerinces fosszíliák Dél-Amerika trópusi övezetéből.

A kolumbiai őskígyó könnyedén felfalhatott akár egy tehén nagyságú állatot is, noha a valóságban inkább őskrokodilokkal és teknősökkel táplálkozott az egyenlítői esőerdőkben. Anatómiai felépítését tekintve a mai „közönséges” óriáskígyóval, a Boa constrictorral mutat rokonságot, főként vízhez kötött életmódja – bár a szárazföldön is ügyesen siklott –viszont az anakondáéhoz hasonlatos.

Egy ma élő piton az őskígyó egyik csigolyájával; forrás: EPA

A Torontói és a Floridai Egyetem kutatói az egyik legtekintélyesebb természettudományos folyóirat, a Nature legfrissebb számában publikálták tanulmányukat, amelyben a Titanoboa cerrejonensis maradványai alapján a paleocén klímára nézve vontak le következtetéseket. Mivel a kígyók hidegvérű állatok, testhőmérsékletük környezetük hőmérsékletétől függ, amely anyagcseréjüket szabályozza. Ezért az egyes fajok testmérete szoros összefüggésben áll az őket körülvevő környezet hőmérsékletével. A kutatók a trópusokon élő modern óriáskígyók mérete és az ott jelenleg mérhető átlaghőmérséklet alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a Titanoboa cerrejonensisnek legalább 30–34 Celsius fokos átlaghőmérsékletre lehetett szüksége a fennmaradáshoz, ami 6–8 fokkal magasabb, mint ami ma jellemzi az egyenlítői övezetet. Ezek a számok egyébként egybevágnak paleocénban uralkodó hőmérsékletre vonatkozó a korábbi becslésekkel. Az eredmények azt is megerősítik, hogy az Egyenlítőn és a magasabb égöveken (a mérsékelt övben) mért hőmérsékletkülönbség ugyanakkora volt a paleocén korban, mint ma. Mindez viszont ellentmond annak az elméletnek, miszerint a jelenleg zajló globális felmelegedésben érvényesülne egy hőszabályozó mechanizmus, aminek folytán az Egyenlítőhöz közeli övezetben a földi átlagnál mérsékeltebb hőmérsékletnövekedés következne be.

Horváth Anikó

Kapcsolódó cikkek: