Dénes, János2024. október 09., szerda
Tudomány

A nyelv a test tükre!

2009.02.06.Admin
National Geographic Magyarország

Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik.

Az mindenki számára megszokott, hogy az orvosok megvizsgálják a betegek nyelvét és az azon észlelhető elváltozásokból bizonyos betegségekre, leggyakrabban emésztőszervi betegségre következtetnek. Az már a szakemberek előtt sem teljesen ismert, hogy a megváltozott ízérzékelés és a z égő nyelv érzése hátterében bizonyos betegségek állhatnak.

A nyelv elsősorban izomszövetből és kisebb részben mirigyekből felépülő szerv. Felületét szemölcsök borítják és itt helyezkednek el az ízlelőbimbók is. Számos alapvető életfunkció során nélkülözhetetlen szerepe van: táplálkozás, beszéd , ízérzés, de pl. a nyelvgyökön található nyelvmandula az immunvédekezésben vesz részt.

Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik – mondta el Prof. Balázs Csaba, endokrinológus. Az ízeket a nyelv különböző részein érezzük. A legújabb kutatások bizonyították, hogy az édes és a keserű elkülönítésében örökletes faktorok, gének játszanak szerepet. Arról is egyre több adat áll rendelkezésünkre, hogy ezek az ízérzetért felelős gének gyakran társulnak egyes betegségekkel (daganatok, anyagcsere betegségek, stb. ).

Nem véletlen az, hogy egyes emberek korábban kedvelt ételeket kellemetlennek (keserűnek) éreznek, és ezért nem fogyasztják, másokból viszont túl sokat is esznek! Az ízek érzése ugyanis megváltozhat és ez a változás bizonyos betegséggel való társulást is jelezhet. A legmeglepőbb megfigyelést japánt kutatók tették az elmúlt év végén. Kimutatták, hogy nemcsak cinkhiányban, de egy bizonyos autoimmun idegrendszeri betegségben sem tudják a betegek az ízeket elkülöníteni. Ezt a jelenséget idegen szóval diszgeuziának hívjuk és érdekes módon az autoimmun eredetű pajzsmirigybetegségekben is megfigyelhető.

A „nyelvégés” (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán) néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vészes vérszegénység, cukorbetegség lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a reflux-betegség kísérő tüneteként is.

Az ízérzés csökkenése (hipogeúzia) vagy elvesztése (ageúzia) rendszerint a nyelvet érintő betegségekre vezethető vissza. A jelenség megfigyelése nem csak azért hasznos, mert korán felhívja a beteg és orvosa figyelmét a pajzsmirigy autoimmun betegségére, hanem azért is, mert a gyógyulás után az ízek érzése teljes mértékben helyreállítható.

Forrás:
Allergiaközpont.hu
Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja

Hozzászólások

Ők kapják 2024-ben a kémiai Nobel-díjat

Ők kapják 2024-ben a kémiai Nobel-díjat

A héten jelentették be, hogy kik vehetik át majd a díjat orvosi, fizikai és kémiai kategóriában.

A Parkinson-kórosok elváltozott beszédét is felismerő szoftvert fejlesztettek

A Parkinson-kórosok elváltozott beszédét is felismerő szoftvert fejlesztettek

Az átlagos beszédfelismerő szoftverek az egészséges beszédre készültek, így azok, akik valamilyen egészségügyi probléma miatt nem képesek szépen, érthetően beszélni, nem is tudják használni ezeket.

Két kutató kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Két kutató kapja idén a fizikai Nobel-díjat

A mesterséges neurális hálózatokkal történő gépi tanulást lehetővé tevő alapvető felfedezésekért és találmányokért ítélték oda az elismerést.

Ők kapják idén az orvosi Nobel-díjat

Ők kapják idén az orvosi Nobel-díjat

A mikroRNS felfedezéséért járt 2024-ben a neves elismerést.

Új Tyrannosaurus-fajt azonosítottak Mexikóban

Új Tyrannosaurus-fajt azonosítottak Mexikóban

Az állat kisebb termetű volt az északabbra élő rokonainál, ám ennek ellenére is csúcsragadozó volt saját élőhelyén.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket