Tömeggyilkos erdőtüzek
Kegyetlen erdőtűz tombol Ausztráliában. Utóbbi években egyre komolyabb pusztítást végeznek a lángok. Idézzük most fel az amerikai tapasztalatokat Magazinunk egy korábbi száma nyomán!
ÍRTA: NEIL SHEA
FÉNYKÉPEZTE: MARK THIESSEN
A fiúk tűzoltók, és rettentően élvezik a dolgot.
„Megint elintéztél egy fát, haver?”
„El én!” – feleli széles vigyorral a másik.
„Imádom ezt a hangot!”
Ezen a júliusi vasárnapon délelőtt 11 felé jár az idő, s Idaho lángokban áll. Több nagy erdőtűz pusztít most erre, mint bárhol másutt az Egyesült Államokban. Füstoszlopok törnek az égnek, a hatóság pedig elrendeli a kitelepítést. Az állam fővárosától, Boise-tól északra alig pár órányi autóútra található a hasonnevű nemzeti park. A Lucky névre keresztelt tűzvész éppen itt tombol. Villámcsapásból született, akárcsak az Egyesült Államok nyugati államaiban keletkező erdőtüzek többsége. Mintegy 550 hektárt perzselt föl két hét alatt.
A tűzoltók órákig gyújtogatnak, fröcskölik a lángot benzinfáklyáikkal, messzire hajigálják a sörösdoboznyi tűzgyújtó rudakat. Elméletben ugyanis az ellentűz megfékezi a szertefutó lángokat: nem hagy tápot a szikrának. Csakhogy a tűz igencsak alattomos ellenfél, nehéz gátat vetni a terjedésének. A tűzgyújtás pedig eléggé kockázatos. Számtalan történet kering mindent elemésztő ellentüzekről, amelyekért utólag a tűzoltókat tették felelőssé.
Délután a fiúk megállnak egy szusszanásra. Íme a művük: elszenesedett facsonkok sok-sok hektáron. Hirtelen megfordul a szél, s halk susogás hallatszik észak felől. A tűzoltók körülkémlelnek. Az izzó zsarátnokot megannyi apró gyújtóbomba gyanánt sodorja a fuvallat a fejük fölött, tova az érintetlen erdőbe.
„A nemjóját!” – kiáltja valaki.
Becsörtetnek a bozótba, szikrák nyomai után kutatva. Csak reménykedhetnek, hogy a nevüket nem azokéval emlegetik majd együtt, akik kockáztattak – és veszítettek. Rövidesen visszaszállingóznak a fiúk. Nem találtak új tűzfészkeket. Ezúttal megúszták.
Hát valahogy így küzdünk itt Amerikában az erdőtüzekkel. Mindennap újabb kockázatot vállalunk, tűzzel irtjuk a tüzet, s megakadályozzuk, hogy tarra égjen a vidék.
Sebesen terjed az erdőtűz, a hőségben kiszáradó növényzet gyújtósként táplálja. Az áthevült szerves anyagok szénből, hidrogénből és egyéb éghető elemekből álló vegyületeket bocsátanak ki, melyek a levegő oxigénjével reakcióba lépve még több energiát termelnek, majd láncreakciót indítanak el. A tűz környezetében a meleg levegő fölszáll, s lángokat szító légmozgást gerjeszthet. A heves erdőtüzek képesek megváltoztatni a helyi időjárási viszonyokat, önmagukat táplálják és irányítják. Olyan iramban terjednek, hogy még a leggyorsabb futó sem képes velük fölvenni a versenyt. A hirtelen irányt változtató szeszélyes szél több ízben terelte már a lángokat a tűzoltókra, akik botor módon biztonságban hitték magukat.
Az Egyesült Államok nyugati részén az erdőtüzek idénye általában késő tavasszal kezdődik, s még ősszel is tart. 2006-ban 4 millió hektárt perzseltek föl Amerikában az erdőtüzek, s ez a rekord 2007-ben kis híján megdőlt. A leégett területek kétharmada a nyugati országrészben található. Kézenfekvő a jelenséget az évtizedes aszállyal és az átlaghőmérséklet emelkedésével magyarázni. A magas hegyekben a hótakaró korábban olvad el, a téli viharok pedig később érkeznek, néhol ezért hetekkel is meghosszabbodik a tűzveszélyes időszak. A nagy szárazság az erdei növényzetet védtelenné teszi a kártevők és a betegségek ellen, s emiatt gyújtóssá száradnak el a fák. Válaszképpen megerősítettük a tűzoltóhadat, több fecskendővel, fejszével és tűzoltókocsival láttuk el őket. A hosszú ideje tartó aszályos időszak kezdetén, 1998-ban még egymilliárd dollár volt a tűz oltására szánt éves szövetségi költségkeret – tavaly már több mint hárommilliárd, s a jövőben tovább növelik. De a szárazság csupán az egyik tényező…
Régen az volt a stratégiánk, hogy megpróbáltunk minden erdőtüzet nyomban elfojtani, függetlenül attól, hogy hol és mikor keletkezett. Ez a módszer sokak szerint 1910-ből ered – abban az évben a nyugati területeken dühöngő tűzvész több millió hektárt hamvasztott el, és sok tűzoltó lelte benne halálát.
A tűzoltás így hősies küzdelemmé vált. Egyre hatékonyabban oltottuk a tüzeket, főleg a kisebbeket, s mind jobb felszereléssel láttuk el a tűzoltókat. Igen ám, de nem ismertük fel, hogy tűzre éppolyan szükség van, mint esőre. Korlátozzuk a fairtást, még több területet vonunk természetvédelem alá – nem is csoda, hogy az erdők jószerével tűzifatelepekké váltak.
Egy 2005-ös tanulmány szerint ez a változás az USA egész nyugati területén megfigyelhető. Az Észak-Arizonai Egyetem kutatói egyes helyi erdőségek felmérése alapján megállapították, hogy ahol a 19. század végén mintegy ötven fa jutott egy hektárra, ott alig száz, erdőtűz nélkül eltelt évvel később ma már 1700 fa is állhat ez a katasztrófa.
A kisebb tüzek elfojtásával, valamint azzal, hogy dőre mód hagytuk fölhalmozódni erdeinkben a gyúlékony anyagot, azt értük el, hogy a korábbiaknál sokkal kiterjedtebb, hevesebb és pusztítóbb tüzek keletkeznek. Méghozzá mind gyakrabban. A legtöbb időjárási előrejelzés valószínűnek tartja, hogy a jelenlegi aszály nem pusztán átmeneti jelenség, hanem hosszú távú folyamat, amelyet csak súlyosbít a globális fölmelegedés. Eljön az idő, amikor a világ minden pénze és hősiessége sem lesz már elegendő a tűz kordában tartásához.
A teljes cikket a National Geographic magazin 2008. augusztusi számában olvashatja el.