Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Tudomány

A szauna egészséges?

2009.02.15.Admin
National Geographic Magyarország

Azt, hogy üdítő pihenést jelent a szaunázás, mindenki tudja. Arról, hogy valóban hasznos-e vagy ez csak remek indok a kikapcsolódás eme formájához, szakembereket kérdeztünk.

A szauna állítólag nem finn találmány, a közép-amerikai indiánok, a maják, az aztékok alkalmazták először. Akárhonnan ered is, élményt nyújt és egészségünknek is jót tesz. Az indián papok izzasztással gyógyítottak, de sokan testedzésre használták e technikát. Európában is elterjedt, népszerűsége a 17. század végéig tartott és, a finneknek hála, a 20. században újra virágzásnak indult a kontinensen.

A bőrünkre gyakorolt hatásáról DR. HOHL GYÖRGYIT, a Zala Megyei Kórház bőrgyógyász főorvosát.
– Bőrünk az egyik legnagyobb érzékszervünk, érzékeli a külső hatásokat és védelmet nyújt azokkal szemben – mondta a szakember. – A bőr úgynevezett barrier, vagyis szűrő funkciót is ellát, ami lehetővé teszi egyrészt a kifele áramlást, másrészt a felszívódást a pólusok mellett a szőrtüszőkön és a verejtékmirigyeken keresztül. Ezt használjuk ki a bőrgyógyászatban például a helyi, kenőcsös kezelésnél, ugyanakkor persze baj forrása is lehet ez a funkció például allergiás betegek esetében, ha káros anyagok jutnak ilyen módon a szervezetbe.

A szaunázásnak pozitív hatása lehet, hiszen a hő hatására a pólusok kitágulnak, ennek köszönhetően, a fokozott verejtékezéssel bizonyos káros anyagok távozhatnak a szervezetből. Húsz percnyi szaunázást követően egyébként körülbelül fél liter folyadékot izzadunk ki. Méreganyagok természetesen nem csak így, hanem vizelet- és székletelválasztással is ürülnek, emlékeztetett a szakember. A nagy hőnek köszönhetően az erek is kitágulnak, tehát a szaunázás és a hozzá javasolt hidegvizes fürdő, illetve az ezekkel járó hőmérsékváltozás javítja a vérellátást. Mindezek nyomán a bőr kisimultabb, rugalmasabb lesz, fiatalabbnak tűnik. A különféle illóolajok ugyanakkor bizonyos betegségből való kilábalásban, a stresszoldásban ugyancsak segíthetnek.

Dr. Hohl Györgyi hangsúlyozta, az mindenképpen lényeges, hogy a szaunázás során veszített vizet – természetesen ásványvíz formájában – pótolja az ember. Hozzátette, aki megengedheti magának, nyugodtan élhet e kellemes időtöltéssel, de nem szabad róla megfeledkezni, hogy ez a formula elsősorban egészséges felnőtt emberek számára javasolt. Kisgyermekek szervezete például nem képes alkalmazkodni a hirtelen hőmérsékletváltozáshoz, de nem ajánlott idős, beteg embereknek, főként szívbetegeknek sem.

Ez utóbbival kapcsolatban DR NÉMETH BARNABÁST, a megyei intézmény kardiológus belgyógyász orvosát kérdeztük.
– A főként az utóbbi években egyre népszerűbb szaunázás kapcsán megalapozott és kevésbé megalapozott hitek, illetve tévhitek is terjednek. Kevés olyan nagy esetszámú korrekt tanulmány áll rendelkezésre, mely pontos információt nyújt, de azért van néhány, melyekből már lehet következtetéseket levonni – fogalmazott. – Szaunázás közben egy-két perc alatt mintegy negyven fokra emelkedik a bőr hőmérséklete, míg ezzel párhuzamosan a szervezet belső hőmérséklete, a maghőmérséklet 20-25 perc alatt fél fokot nő. A bőrön keresztül hő távozik el, amit a bőr jelentős véráramlásának növekedése útján ér el a szervezet. Kinyílnak tehát a kis kapillárisok, és ezáltal a vér anyagcseréje, ami nyugalmi állapotban körülbelül 0, 5 literperc, 6 literpercre nő. Gyorsabb lesz a vérkeringés, vagyis, míg nyugalomban 5, 5-6 liter vér áramlik át a szervezetben, szaunázás közben 9-10.
A perctérfogat kétféleképpen növekedhet: egyrészt az összehúzódások során kilökött vérmennyiség, másrészt a pulzusszám emelkedésével. Szaunázás során leginkább ez utóbbi jellemző, gyakorlatlan szaunázók körében ez akár 150-160 is lehet. A vérnyomásnál a felső érték enyhén emelkedik, az alsó pedig enyhén csökken. Erre is igaz, hogy a rendszeresen szaunázók esetében kevésbé drasztikus a változás.

Kimutatták, hogy a rendszeres, napi szaunázás jó hatással lehet a magas vérnyomásra is: egy három-négy hónapon át tartó vizsgálat résztvevőinek vérnyomása 10-15 higanymilliméterrel csökkent. Lényeges tény azonban, hogy kezelt betegek vetették alá magukat a kísérletnek, vagyis az érintettek problémája korábban már ismert volt, azt gyógyszerrel beállították, a vizsgálatot pedig orvosi kontroll alatt végezték, figyelmeztetett a szakember.
Enyhe szívelégtelenségben szenvedők körében természetesen szigorúan ellenőrzött populációnál ugyancsak végeztek vizsgálatot, ők alacsonyabb hőmérsékleten, száraz gőzben időztek a megfigyelések során. A Japánban készült tanulmány szerint hosszú távon azt jegyezhették fel a kutatók, hogy az érintettek közérzete javult.
Instabil koszorúér-betegségben szenvedők számára akiknek nyugalomban vagy kis terhelésnél is adódnak panaszaik szintén nem ajánlott a szaunázás addig, míg bajukat gyógyszerrel nem rendezi a szakember, illetve míg arra engedélyt nem ad. Ellenjavalt dekompenzált szívelégtelenség esetén is, illetve az infarktuson átesettek se vonuljanak a felfűtött kabinba az esetet követő két hónapban. Ezekben az esetekben a hidegvizes fürdő, a jeges medence nem javasolt, a hirtelen lehülés ártalmas lehet.
A szaunázásnak vannak szabályai, melyeket célszerű betartani.
Nem ajánlott például teli hassal belépni a helyiségbe, említette GÁSPÁR LÁSZLÓ, a zalaegerszegi XXL Fitenss Wellness Központ vezetője. Mielőtt belekezdünk, vegyük le az ékszereket, mert felforrósodva sérülést okozhatnak, és zuhanyozzunk le, hogy eltávolítsuk bőrünkről a testápoló maradékát, az izzadságot. Odabent törölközőre üljünk, illetve ha lehet, feküdjünk.
A fokozatosság elve lényeges, először ne tartózkodjunk 8-15 percél tovább a hőségben. A gyakorlottak később 20-30 percet is eltölthetnek a helyiségben, ők háromszor-négyszer visszatérhetnek, a kezdőknek elég egy alkalom során kétszer szaunázni. Az sem mindegy, melyik szinten időzünk. Versenyt semmiképpen ne csináljunk ebből a tevékenységből.
A szaunázások között tartsunk 10-15 perces pihenőt. Ilyenkor vehetünk fürdőt, ha nincs merülő medence, tusoljunk előbb langyos, majd hideg vízzel. Gondoskodjunk a folyadékpótlásról és a szaunázás befejeztével pihenjünk.

Írta: Péter Gyöngyi
Forrás:
Fatáj
ZalaiHírlap 02-12
Fotók:
kulfoldiszallasok
hoteltelnet

Hozzászólások

Orrszarvúak éltek egykor a Tibeti-fennsíkon

Orrszarvúak éltek egykor a Tibeti-fennsíkon

A térség klimatikus átalakulása, illetve az emberek együttesen járultak hozzá az állatok eltűnéséhez.

Négy év múlva indulhat először a SpaceX a Marsra

Négy év múlva indulhat először a SpaceX a Marsra

A SpaceX alapítója és vezérigazgatója, Elon Musk hajlamos túlzásokba esni, a Starship nevű űrhajórendszer fejlesztése ugyanakkor valóban jól halad.

Egyre kevesebb teknőst látnak a Brit-szigeteknél

Egyre kevesebb teknőst látnak a Brit-szigeteknél

Az észlelések számának csökkenése nem feltétlenül negatívum, hiszen a halászhajók kiszorulásának következménye is lehet.

Így változik a kutyák személyisége az életük során

Így változik a kutyák személyisége az életük során

A kutyák személyisége változik a korral, de a különböző személyiségvonások nem azonos ütemben.

Egy kardfogú macska genetikai elemzése

Egy kardfogú macska genetikai elemzése

A mamutok és az óriáslajhárok mellett a kardfogú macskák a pleisztocén legismertebb állatai.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket